Nem tudta tovább nézni, hogy jóeszű cigány gyerekek kallódnak el

Abcúg 2019-12-16 18:30:00
Elekné Román Katalin két évtizede segíti a cigányok beilleszkedését a kerecsendi roma közösségben. Mióta visszatért a Heves megyei, fele részben cigány lakosságú szülőfalujába, szüntelenül az egyre inkább mélyülő társadalmi szakadék áthidalásán dolgozik. Önkéntesen végzett munkájával támogatja a kerecsendi szegregátumban élő cigány gyerekeket, akik fele annyi eséllyel sem indulnak az életben, mint a nem roma társaik. A gyerekeknek ingyenes nyári tábort, önkéntes tanulókört, koncerteket, vetítéseket és színházlátogatást szervez az egyre növekvő önkéntes csapattal, mely mára Világítani Fogok néven egyesületté szerveződött. Elekné Román Katalin szerint ezeknek a gyerekeknek fokozott figyelemre van szükségük, a fejlesztéseket pedig már hároméves koruk előtt el kell kezdeni. A rádiós munkáját a rég megálmodott Biztos Kezdet Gyerekház miatt adta fel, ami végül teljes állásba szólította. Az önkéntesen végzett szociális munkájáért 2018-ban Jószolgálat-díjjal jutalmazták.

Az Abcúg videója:

Nem tudta tovább nézni, hogy értékes cigány gyerekek kallódnak el

Elekné Román Katalin két évtizede segíti a cigányok beilleszkedését a kerecsendi roma közösségben. Mióta visszatért a Heves megyei, fele részben cigány lakosságú szülőfalujába, szüntelenül az egyre inkább mélyülő társadalmi szakadék áthidalásán dolgozik. Önkéntesen végzett munkájával támogatja a kerecsendi szegregátumban élő cigány gyerekeket, akik fele annyi eséllyel sem indulnak az életben, mint a nem roma társaik.


Szólj hozzá!

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.