Nem sikerült zöld ágra vergődnie az uniós vezetőknek, Juncker tréfálkodott is rajtuk

Ugytudjuk.hu

2019-06-21 10:02:00
Nem választották meg az új bizottsági elnököt, jövő héten újra megpróbálják.

Nem sikerült megállapodni az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről a tagállami vezetők brüsszeli csúcsértekezletén, ezért jövő vasárnap újabb találkozót tartanak - jelentette be az Európai Tanács elnöke csütörtök éjszaka.

    

Donald Tusk arról számolt be, hogy az egyeztetésen nem sorakozott fel a többség az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelöltek egyike mögött sem. Mint közölte, a megüresedő uniós vezetői posztokról egyfajta "csomagban" kell megegyezni, amely tükrözi a közösség sokszínűségét.
    


Hozzátette, a június 30-i rendkívüli EU-csúcsig folytatódnak a megbeszélések, nemcsak a tagállamok között, hanem az európai parlamenti frakciókkal is. Hangsúlyozta, hogy túl korai lenne még találgatásokba bocsátkoznia a lehetséges nevekről.
    


Azzal kapcsolatban, hogy néhány ország ellenállása miatt végül nem született egyhangú megállapodás a 2050-es európai uniós klímasemlegességi célkitűzésről, Tusk elmondta? jó oka van azt hinni, hogy ebben változás lesz, ugyanis egyetlen tagállam sem zárta ki a pozitív döntés lehetőségét a következő hónapokban.
    


A közös sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tréfálkozva kijelentette: bizonyos örömmel, elégedettséggel és boldogsággal tölti el, hogy úgy tűnik, nem egyszerű őt pótolni. Kiemelte emellett, meg van róla győződve, hogy még nem írható le az úgynevezett csúcsjelölti rendszer.
    


Jüri Ratas észt kormányfő aláhúzta, hogy egyetlen csúcsjelöltet sem vetettek még el, hivatalosan egyelőre továbbra is mind versenyben vannak. Sajtójelentések szerint Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő és több más európai kollégájuk közvetlenül a G20-as országcsoport jövő hét végi oszakai csúcstalálkozójáról fog Brüsszelbe repülni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.