Nem sikerült meglepetést okoznia az SZKKA-nak a Debrecen ellen

Fehér Buda 2020-09-19 20:10:00
Remekül kezdett a szombathelyi csapat, de a DVSC mégis elvitte a meccset.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata két győzelemmel és két döntetlennel álló DVSC SCHAEFFLER vendégeként lépett pályára a K&H Liga ötödik fordulójában, írják a szombathelyi csapat oldalán, a szombathelyikezilabda.hu-n.

Két és fél perc után Bandelier lőtte a találkozó első gólját, de rögtön jött a válasz hazai oldalról. Tomasevics saját testi épségét sem kímélve mutatott be bravúrt, de a túloldalon Csapó Kincső testvére, Csapó Kyra is remekül kezdett. A mérkőzés elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, Gorilszka hetesével 3-2-re az SZKKA vezetett. A szombathelyiek nagyszerűen kihasználták, hogy sok hibával játszanak a hazaiak, elhúztak 7-4-re, ezért a DVSC mestere kért időt. Nem lassítottak, a folytatásban már öt góllal is vezetett az SZKKA, de aztán újra háromra zárkózott a DVSC (8-11). A szombathelyiek góljaira mindig volt válasza a Debrecennek, de a Bandelier az első félidő utolsó másodpercében belőtte ötödik találatát, így 15-12-es előnnyel mentek a szünetre.

Bandelier ott folytatta a második félidőben, ahol az elsőben abbahagyta, kezdett állandósulni a három-négygólos különbség az SZKKA javára. A folytatásban aztán közelebb zárkózott a DVSC, 19-21-es állásnál Marosán György rendelte magához övéit. A DVSC lendületben, az SZKKA pedig hullámvölgyben maradt, a 43. percre egyenlíteni tudtak a hazaiak. Hosszú szombathelyi gólcsendet a kilencediket lövő Bandelier törte meg, ám a Debrecen 23-22-re fordított és átvette a vezetést a 47. percben. A szombathelyi csapat nem talált a rést a Loki felkeményedett védekezésén, ráadásul üres kapura is kaptak gólt, 26-22-nél megint az SZKKA vezetőedzője volt kénytelen időt kérni. Az utolsó 10 percben ekkora hátrányból már nem tudott visszakapaszkodni a szombathelyi csapat, a Loki pedig tovább növelte a különbséget. A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia a ragyogó első félidő után 4 góllal is vezetett a második játékrész elején, ám a DVSC végül érvényesítettea papírformát és 32-24-re megnyerte az összecsapást. 

DVSC SCHAEFFLER - Szombathelyi KKA 32-24 (12-15)

Hódos Imre Sportcsarnok, K&H Liga 5. forduló

SZKKA: Tomasevics - Orbán , Agbaba 1, Gorilszka 5, Pődör R. 2, Bandelier 9, Wald 3 Csere: Csapó (K), Mayer 1, Horváth 2, Virág 1, Pődör B., Varga N., Szendrei

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.