Nem sikerült mindenben dűlőre jutnia Webernek Orbánnal

ugytudjuk.hu 2019-03-13 06:19:00
Manfred Weber kitért arra is, hogy jó megoldásnak tartaná, ha a magyar kormányfő bocsánatot kérne azokért a problémákért, amelyeket az EPP más pártjainak okozott.

Konstruktívnak minősítette a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Manfred Weber ugyanakkor hozzátette: Orbán Viktorral sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.

    
Vannak alapvető értékek, amelyeket az EPP minden tagpártjának, így a Fidesznek is tiszteletben kell tartania - mondta a Dohány utcai zsinagógában tett látogatásakor Manfred Weber. Leszögezte: az EPP nem a hatalomról vagy a méretről szól, első számú elve az, hogy megfeleljen az alapelveknek.
    

A felek között egyelőre folyik a párbeszéd - mondta, hozzátéve: ezért nem is tud arra mit mondani, hogy az EPP milyen konkrét lépéseket tesz a közeljövőben. Weber elmondta, a pártcsalád 80 tagból áll, közülük 13 kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. A politikus mindegyik tagpárttal beszélni akar.
    

Kedvező fejleménynek nevezte, hogy Orbán Viktor tudomásul vette, a Brüsszel- és Európai Unió-ellenes plakátkampányt az EPP nem tartja elfogadhatónak, ezért az nem is fog folytatódni.
    

A Fidesznek minden Brüsszel- és Európai Unió-ellenes kampányt be kell szüntetnie, el kell távolítani a Brüsszel-ellenes plakátokat és garantálnia kell, hogy a jövőben sem lesznek ilyen kampányok - mondta Weber.
        

Az Európai Néppárt frakcióvezetője három fő problémát nevezett meg Magyarországgal kapcsolatban: az ország ellen az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, a Magyarország ellen az európai bíróságokon zajló kötelezettségszegési pereket és a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét.
    

Legfontosabbnak a CEU ügyét nevezte, amelyről leszögezte: a tudomány szabadsága alapvető érték az EU-ban, ezért is beszélt az egyetem igazgatójával, mielőtt Orbán Viktorral találkozott. Olyan lehetőséget keresnek, amely garantálja: Budapesten a jövőben is hozzá lehessen jutni majd amerikai diplomához. 
    

Elmondta: ennek érdekében tárgyalt a Müncheni Műszaki Egyetemmel, a BMW-vel és amerikai egyetemekkel, hogy új tanszékek finanszírozásával Budapesten maradhasson a CEU.
    

Kérdésre válaszolva nyomatékosította, hogy nem fog spekulálni a március 20-ai, a Fidesz kizárásáról szóló EPP-s szavazásról. Újságíróknak úgy fogalmazott: meg fogják látni, hogy az elkövetkező napokban hogyan lép Orbán Viktor.
    

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mik Európa értékei, Manfred Weber azt mondta, a szabadság. A szabadság abban, ki hogyan éli életét, milyen a szexuális beállítottsága, milyen vallást követ - tette hozzá.
    

A politikus, miután a zsinagóga kertjében, az Emanuel-emlékfánál elhelyezte az emlékezés kövét, azt mondta, "azért vagyok itt, hogy világossá tegyük": amikor európai politikával foglalkozunk, figyelembe vesszük a kisebb közösségeket is. Egész Európában növekszik az antiszemitizmus, és a politikusoknak egyértelműen ki kell állniuk amellett, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa vallását.
    

Manfred Weber örömét fejezte ki, hogy Magyarországon erős zsidó közösség van, amely fejlődik.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.