Nem létezik egyetlen optimális emberi étrend

Farkas Bazsi 2018-12-21 18:36:00
Azzá leszel, amit eszel.

A táplálkozási szakértők régóta vitatkoznak azon, hogy létezik-e az emberi evolúció során kialakult optimális étrend - írta a The New York Times online kiadása nyomán az MTI.

Az Obesity Revierws című szaklapban megjelent tanulmány készítői több száz az ősi társadalmakhoz hasonlóan élő, mai vadászó-gyűjtögető csoport ételeit, szokásait, testmozgásának mennyiségét kutatta.

Azt találták, hogy minden csoport tagjainak kitűnő az emésztése, noha igen változatosak az étrendek, amelyeket követnek.

Vannak csoportok, ahol a kalóriák akár 80 százaléka is szénhidrátokból származik, mások főként hússal laknak jól. Közös vonásokat is találtak: szinte mindegyik népcsoport étrendje növényeken, húson és halon alapul, vagyis olyan anyagokon, amelyek tele vannak tápanyaggal.

Általában sokkal több rostot fogyasztanak, mint az átlagos amerikai. Szénhidrát-bevitelük legnagyobb része zöldségekből vagy keményítőtartalmú, alacsony glikémiás indexű növényekből származik, ami azt jelenti, hogy nincsenek hirtelen vércukor-ingadozásaik.

A cukorfogyasztás sem ritka náluk: a vadászó-gyűjtögető népek azonban leginkább méz formájában jutnak hozzá.

A kutatás eredményei arra utalnak, hogy nincs "egyetlen helyes" humán étrend, hanem igen sokféle táplálék-összetétel mellett is teljesen egészséges lehet az ember.

A vadászó-gyűjtögető csoportok másik közös vonása a rengeteg testmozgás: sokuk napi 5-10 kilométert is gyalogol. Ennek ellenére energiafelhasználásuk nem nagyobb, mint egy átlagos amerikai iroda dolgozóié.

Ez arra utal, hogy a hivatalos ajánlásoknak a mozgást az egészséges emésztésért kellene propagálniuk.

Közegészségügyi szempontból a vadászó-gyűjtögető népcsoportok legfeltűnőbb vonása, hogy a krónikus betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, rák, magas vérnyomás - viszonylag ritkán fordulnak elő náluk.

Az elhízottak aránya alacsony. Még idős korukban is kiemelkedő a szívük és légzőszerveik egészsége, 2-es típusú diabétesz és emésztési betegségek szinte nem fordulnak elő a csoportjaikban. 

Ennek ellenére nem könnyű az életük. A fertőző betegségek miatt nagy a csecsemőhalandóság, a balesetek, a gyomor-bélrendszeri betegségek és a heveny fertőzések is gyakoriak.

Ám akik megérik a felnőtt kort, azok az ipari társadalmakban megszokott degeneratív betegségeket elkerülve öregszenek meg: általában halálukig egészségesek és aktívak. Ez arra utal, hogy az életmódjukban van valami, ami az egészséges öregedést segíti elő.

Lehetséges, hogy genetikai vagy életmódjukkal nem kapcsolatos más tényezők óvják meg őket a krónikus betegségektől. Kutatások azonban azt mutatták ki, hogy amikor vadászó-gyűjtögető közösségekben született emberek nagyvárosokba költöznek és átveszik a nyugati életformát, ugyanolyan magas lesz köztük az elhízottak és krónikus betegek száma, mint a körülöttük élőké.

Herman Pontzer, a Duke Egyetem evolúciós antropológusa és kutatócsoportja a világ minden táján élő vadászó-gyűjtögető és más kis népcsoportok adatait tanulmányozta.

Megvizsgálták a kövületek és a régészeti leletek adatait, hogy megtudják, mit ettek az ember ősei.

Új adatokat a tanzániai hadzák vadászó-gyűjtögető népcsoportjáról szereztek. A hadzák őseik életmódját követik több tízezer éve. Amit esznek, az egyesek szerint "a legősibb étrend". Pontzer éveken át a helyszínen tanulmányozta életüket.
 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.