Néhányan már égetik az amerikai zászlót a tengerentúlon

Fehér Buda 2020-11-04 14:19:00
Bármi is legyen a választás eredménye, sokan zavargásoktól tartanak.

Az amerikai elnökválasztás végét még mindig lehetetlen megjósolni, eközben egyre nagyobbak az indulatok a demokrata és a republikánus szavazók között egyaránt. Két államban már addig fajultak a választók, hogy felgyújtották az Amerikai Egyesült Államok zászlaját, az Independent azt írja, Portland városában, Oregon államban néhányan Multnomah megye igazságszolgáltatási központja előtt gyújtották fel a zászlót, míg Washingtonban néhány háztömbnyire a Fehér Háztól égett a lobogó.

Az Egyesült Államok fővárosában már helyi idő szerint tegnap óta demonstrálnak az emberek, a tüntetők eddig főleg békésen gyülekeznek az utcákon. Egy embernek azonban sikerült összevesznie a rendőrökkel, őt tegnap délután le is tartóztatták. A rendőrség egyébként nagy erőkkel van jelen a Fehér Ház körül, ahol Donald Trump várja a végeredményeket. Az épület köré egy új kerítést is felhúztak, amin még nehezebb keresztül jutni, néhány közeli utcát pedig teljesen le is zártak.

Fotó: Associated Press

Washingtonban és New York-ban közben több bolt ablakait is bedeszkázták, attól tartva, hogy bármerre is billen majd a mérleg a választás végén, zavargások törthetnek ki az utcákon. Ezek első áldozatai pedig többnyire a kirakatok, amelyeket a helyiek most próbálnak valamilyen módon védeni. 

Az Associated Press már arról számol be, hogy Minneapolisban és Los Angeles-ben is megjelentek a tüntetők az utcákon. Az elnöki székért tartó verseny mindeközben egyre élesedik, jelenleg Michigan államon tartja rajta mindenki a szemét, ahol igen szoros az állás. Ha Bidennek sikerül elhappolnia ezt az államot Trump elől, akkor akár meg is pecsételheti a választások sorsát. Joe Biden egyébként a legutolsó közleményében arról írt, hogy a számításaik alapján jó úton tart a demokrata párt a győzelem felé, míg Donald Trump nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy ő nyert, amikor még több millió szavazólap vár arra, hogy elszámolják.

Szólj hozzá!

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.