Negyvenöt percig bírtuk a Fradi ellen

ugytudjuk.hu 2020-08-20 18:49:00
A szünetben még vezetett is az SZKKA, a végére azonban kijött a különbség.

A Bajnokok Ligájában is induló FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként játszott felkészülési mérkőzést a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata.

Természetesen a Fradi volt az edzőmeccs toronymagas esélyese, ám a Szombathelyikezilabda.hu tudósítása szerint nem feltartott kezekkel, hanem kifejezetten bátran kezdett az SZKKA. Csire Fanni az első percben a gólja után a nagy fájdalmakkal hagyta el a pályát, remélhetőleg nem súlyos a sérülése. Tomasevics remek védéseket mutatott be korábbi klubja ellen, de a 7. percben így is 5-3-ra vezetett a Fradi. Tomasevics újabb bravúrját egy szemet gyönyörködtető akció követte, melynek végén Horilszka góljával zárkóztunk, majd Agbaba is betalált (7-6). Tomasevics pazar teljesítményének is köszönhetően Horváth Petra egyenlített, Bandelier bombájával pedig a vezetést is átvettük a 15. percben, 8-9. A BL-induló Fradi egyáltalán nem tudott fölénk kerekedni, sőt, a 26. percben Pődör szemfüles góljával már kettővel is vezettünk, 14-12-re. Az első félidő második felére kiválóan összeállt a védekezésünk is, harcosan, keményen védekeztek a lányok. A félidő utolsó perceiben nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt, de így is 17-16-ra vezettünk a szünetben. 

A második félidő elején előbb egyenlített majd átvette a vezetést a Ferencváros, de Horilszka büntetőből egalizált, 18-18. Felváltva estek a gólok, továbbra is tartottuk a lépést a hazaiakkal, sőt, a 40. percben újra nálunk volt az előny, 22-20-as vezetésünknél az FTC trénere, Elek Gábor kért időt. Hamar egyenlített a Fradi, majd a 45. percben már kettővel vezetett (25-23), így Marosán György rendelte magához övéit. Üres kapura kaptunk két újabb gólt és kezdett fáradni a csapatunk. Az utolsó 10-15 percben kijött a két gárda közötti különbség, mélyebb kerete miatt jóval frissebb volt a Fradi, amely így folyamatosan növelni tudta a különbséget. 45 percig pariban voltunk a Fradi vendégeként, de a hazaiak végül 10 góllal, 36-26-ra megnyerték a találkozót. 

"Nagyon elégedett vagyok az első 45-47 perccel, utána sajnos elfáradtunk. Ez a sebesség azért megvisel minket, nyilván ott már kicsit jobban kellett forgatnom a csapatot. Picit jobban estünk szét, mint amivel elégedett lennék, de az első 45 perc méltó volt ahhoz, hogy augusztus 20-án televízióban szerepeljünk. Dolgozunk tovább, és bízom benne, hogy a következő mérkőzésünkön 60 percig fog tartani az a színvonal, amit képviseltünk. Örülök neki, hogy mindkét csapat felkészülését szolgálta ez a mérkőzés"

- értékelte a mérkőzést a portálnak az SZKKA vezetőedzője, Marosán György

FTC-Rail Cargo Hungaria - Szombathelyi KKA 36-26 (15-16).

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.