Négy vasi diák is indul a Független Diákparlament képviselőválasztásán

Fehér Buda 2018-10-20 13:18:00

Négy vasi diák indul a Független Diákparlament képviselőválasztásán idén. A diákokra október 25-ig lehet szavazni, de csakis 14-21 évesek szólhatnak bele a parlament alakulásába. Végül összesen 125 képviselő kerül be a parlamentbe, akik az ország különböző régióiból érkeznek majd.

A Független Diákparlament egyébként az egyetlen alulról szerveződő országos diák érdekképviselet Magyarországon. Azt akarják elérni, hogy a diákoknak legyen egy olyan platformja, ahol a saját érdekeikért harcolhatnak. A képviselők közösen hoznak létre egy javaslatcsomagot, amit tavasszal terjesztenek a döntéshozók elé.

Az idei választáson Vas megyét Slemmer-Tölgyesi AnnaSzép KornélKolompár Pál és Takács Krisztofer képviselik, az ő profiljuk elérhetőek azok számára is akik egyébként már túl öregek, vagy még túl fiatalok ahhoz, hogy szavazzanak. Anna és Kornél aktívan kampányol, a Facebook-oldalukon is szavazásra buzdítják a diáktársaikat. 

A szavazásból tehát már csak öt nap maradt, a diákok ezen a linken tudják leadni a voksaikat.
 

Szólj hozzá!

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.

Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.

5 év börtönt kapott a két hetes gyermekét súlyosan bántalmazó szombathelyi anya

A Győri Ítélőtábla helyben hagyta a Szombathelyi Törvényszék korábbi ítéletét.