Négy sávon haladhat a forgalom az M1 és Rajka-országhatár között

Farkas Bazsi 2019-12-18 16:46:00
130-cal lehet repeszteni.

Jövő tavasz helyett már idén birtokba vehetik a közlekedők az M15 M1-Rajka-országhatár közötti, négysávosra bővített szakaszát. Az átadó ünnepségen beszédet mondott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja, Kiss Vince Rajka polgármestere és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese

A beruházás lényege az M15 autóút M1 elválási csomópont és az országhatár közötti 14,5 km hosszúságú szakaszának 2×2 sávos autópályává fejlesztése volt. Ehhez fel kellett újítani a meglévő bal pályát, és meg kellett építeni a hiányzó jobb oldalt. Az út 26,6 méter koronaszélességgel, burkolt leálló sávokkal és fizikai elválasztással készült.

A tervezési sebesség 130 km/h.

A projekt során a jobb pályán 7 új felüljáró létesült, a teljes szakaszon 19 műtárgy felújítása valósult meg. Átépültek a hegyeshalmi és rajkai különszintű csomópontok, a határellenőrző épületeket elbontották.

A munkák koronaélen belül elkészültek, a vállalkozó jövő márciusig még dolgozik a befejező feladatokon, ezek azonban már nem tesznek szükségessé jelentős korlátozásokat.

A fejlesztésnek köszönhetően az M15 négysávos autópályaként kapcsolódik a szlovák D2 autópályához. A projekt haszna nemcsak az, hogy a 130 km/h óra tervezési sebesség miatt rövidül a menetidő, hanem biztonságosabbá is válik a közlekedés a rajkai határátkelőtől az M1 autópályáig.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára hangsúlyozta: 2019 rekordév volt a hazai közútfejlesztésben, hiszen soha ennyi forrást nem fordíthattunk még erre a célra. Elmondta, Magyarország kormánya kiemelt feladatának tekinti a közúti és vasúti hálózat fejlesztését, hiszen ez hazánk gazdaságának további erősödéséhez és a magyar családok kényelmének és biztonságának növeléséhez is hozzájárul. A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy jelenleg is 15 helyszínen zajlik olyan gyorsforgalmi útépítés az országban, amely legkésőbb 2022-ben elkészül. „A cél az, hogy bekapcsoljuk a gyorsforgalmi úthálózatba a ma még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városokat és a kiemelt gazdasági területeket, elvezessük az autópályákat és az autóutakat az országhatárig, illetve hogy lehetővé tegyük, hogy az ország bármely pontjáról 30 percen belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz” – számolt be Schanda Tamás a kormányzat terveiről.

Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja azt mondta: A mai napot évtizedek óta várta a térség. Az álmaink megvalósulásához már csak ez a 14,5 km-es szakasz hiányzott. A fejlesztéssel megvalósult a Budapest-Pozsony-Prága összeköttetés, és további területek nyílnak meg a vállalkozások és a gazdaság előtt.

Kiss Vince Rajka polgármestere elmondta: A határmenti kapcsolatok fejlesztésében egy jelentős nap ez a mai. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a nyomvonal kialakításakor a tervezők meghallgatták és figyelembe vették az önkormányzatok kéréseit, így mindannyiunk számára a legideálisabb módon valósulhatott meg ez a fejlesztés.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató helyettese a befejező munkálatokkal kapcsolatban elmondta: Márciusra elkészül a rajkai határátkelőhelyen elbontott épületek rekultivációja is. Hátra van még ezen felül, az M1 autópályán új portálok telepítése, az üzemi hírközlő rendszer berendezéseinek beüzemelése - tudósított a NIF.hu.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.