Győzelemmel kezdte a bajnokságot a Falco

Vágvölgyi Bálint 2019-10-04 19:41:00
Száz pontig jutottak a sárga-feketék Szegeden.

A vállsérüléssel bajlódó Perl játékát nem kockáztatta meg a vendég együttes, Krivacsevics viszont a kezdőben kapott helyet - írja a BB1.hu, kosaras szakportál. Reddic sikeres büntetőivel indult a meccs, amire Asbury egy lefordulós tempóval válaszolt, és egyenlített. A harmadik percben, 9-8-nál fordítottak először Balmazovicsék, de csak egy pillanatra örülhettek a hazai hívek, 6-0-val ugyanis hamar visszavette az előnyt a bajnok. Potyogtak a kosarak mindkét oldalon, az első negyed után 22-25 volt az állás.

Krapic tizedik pontját szerezte, feljött egyre a Szedeák. Lake válaszolt, majd Wirth egy hármassal ismét kiegyenlített, az agilisen játszó Asbury pedig fordított (29-27). Azonnal jött Hookertől egy hármas a sarokból, a 14. percben Mandics unta meg előbb az adok-kapokot, és 34-34-nél időt kért. Kezdett meglépni a Falco, így 44-48-nál ismét magához hívta csapatát a szerb tréner. Asbury kosara fért még bele az első félidőbe, így 46-48-as állással fordultak a csapatok.

A második játékrész is ugyanúgy indult, mint az első, ám ezúttal Reddic csak az első büntetőjét dobta be. Hooker keze viszont nem remegett meg a vonalról. Filipovity labdaszerzés után dobott ziccert, nem egészen két perc alatt 5-0-val nyitott a címvédő, Mandics azonnal reagált egy játékmegszakítással (46-53). Nem állt le a Falco-henger, először lett kétszámjegyű a különbség. Közel négy percet kellett várni az első Szedeák-kosárra, Balmazovics hintett egy trojkát (49-57). Éledezni kezdtek a hazaiak, és újra visszajöttek öt pontra. Ekkor azonban Benkétől, majd Filipovitytól is jött egy hármas. Hiába próbálkozott Krapic és Balmazovics, mindig akadt válasz a másik oldalról. Kezdett egyre nagyobbra nyílni az olló, a harmadik negyed utolsó pontjait Balmazovics szerezte (66-77).

Kerpel-Fronius Gáspár szerzett szép kosarat, majd Filipovity zsákolt egy labdaszerzés után, miközben a saját palánkja alatt lent maradt Krapic. Mandics edző a pályán reklamált, technikait kapott, a játékvezetők pedig a videóbírót hívták segítségül. Hooker büntetője után kisvártatva Bíró is feliratkozott a pontszerzők közé, rögtön egy távolival (68-83). Már-már úgy tűnt, eldőlt a találkozó, amikor a Szedeák még indított egy utolsó nagy rohamot, és ismét benézett tízen belülre. Elég volt azonban egy-két hiba, amit Lake-ék könyörtelenül kihasználtak, így négy perccel a vége előtt, 78-89-nél ismét időt kellett kérnie Mandicsnak. A végére már nem maradt fordulat, a Falco Reddic-nek köszönhetően a százat is elérte, és végül érvényesítette a papírformát.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 90–100 (22–25, 24–23, 20–29, 24–23)

Bajnokság, 2. forduló
Szeged, Újszegedi Sportcsarnok,
V.: Kapitány G., Ádám J., Balogh Gy. (Bogárdi J.)

Szeged: Miliszavljevics 5/3, Wirth 8/6, Krapic 20/6, Balmazovics 22/9, Asbury 17. Csere: Kerpel-Fronius B. 8/6, Kerpel-Fronius G. 10.

Falco: Hooker 17/9, Benke 9/3, Filipovity 19/6, Krivacsevics 8, Reddic 14. Csere: Váradi 9/3, Lake 15, Washington 1, Bíró 8/6.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.