Napi (!) 1 millió forint közpénzbe kerül az MTV-sek fodrásza, sminkelése

Nagy Donát 2020-05-12 11:05:00
A vezető stylist havonta 3,74 millió forintot vihet haza.

Évi 350 millióba kerül, hogy a közmédiások jól mutassanak a képernyőn - írja a HVG.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA, vagyis a közmédia) 350 millió forint értékben kötött keretszerződést egy évre smink, stylist és fodrász szolgáltatás igénybevételére - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből a lap szerint.

A közbeszerzés nyílt felhívással induló tárgyalásos eljárás volt, vagyis első körben az ajánlattevők szabadon jelentkezhettek, a második körben pedig már csak a kiválasztottakkal tárgyalt az MTVA.

Nagy verseny nem volt, ugyanis már a nyilvános szakaszban is csak egy cég jelentkezett, a budapesti Make-Up Team Kft., amely már évek óta ellátja ezt a megbízást az MTVA-nak.

A megkötött szerződés szerint az alábbiak szerint alakulnak a kifizetések:

  • Vezető stylist tanácsadói díja: 3,74 millió forint havonta,
  • Stylist tanácsadói díj: 5500 forint óránként,
  • Öltöztetés díja: 2200 forint óránként,
  • Napi fodrász szolgáltatás díja: 2585 forint óránként,
  • Eseti fodrász szolgáltatás díja: 15 950 forint óránként,
  • Sminkes szolgáltatás díja: 2915 forint óránként.

A közmédia 2020-ban már több, mint 92 milliárd forintból gazdálkodhat. Nevével ellentétben azonban általában nem jeleníti meg az ellenzéki álláspontokat, csupán a kormány szócsövének tekinthető a 92 ezer millió forint közpénzből fenntartott intézmény.

Címlapkép: MTVA

Forrás: HVG

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.