Nagyon úgy tűnik, hogy az év legjobban várt játékából az év legnagyobb bukása lehet

Fehér Buda 2020-12-18 13:47:39
A Cyberpunk 2077 fejlesztői nagy sikerrel akarták zárni az évet, az ellenkezőjét sikerült összehozni.

A játékosok már évek óta vártak arra, hogy rátehessék a kezüket a CD Prjoket Red játékára, a Cyberpunk 2077-re. A játék megjelenését közben többször is eltolták, a Cyberpunk végül a múlt héten került a piacra. A megjelenést megelőző hype-ot figyelve már várható volt, hogy sokan koppannak majd, amikor végre belemerülhetnek a futurisztikus világba, ami, úgy tűnik, be is jött.

A Cyberpunk 2077 megjelenése után egyre több negatív értékelés jelent meg a játék áruházi oldalain. A legrosszabbul azok jártak, akik PlayStation 4-re, vagy Xbox One-ra vették meg a játékot, mivel a fejlesztők a következő generációs gépekre optimalizálták a sztorit. Emiatt a régebbi gépeken egy keményen lefaragott képi világot láthattak a játékosok, ami miatt rengetegen érezhették átverve magukat. A PC-s, vagy az újgenerációs konzolokra készült változatok ennek ellenére egészen jó visszajelzéseket generált.

A helyzet viszont mára már odáig fajult, hogy a Sony bejelentette, leveszik a PlayStation áruházánól a játékot. A techóriás azzal magyarázta a döntését, hogy az áruházban csak olyan játékok jelenhetnek meg, amelyek elnyerik a játékosok tetszését, a Cyberpunk 2077-el viszont láthatóan ez nem jött össze. Azok a játékosok, akik már megvették a PlayStation Store-on keresztül a játékot, a következő napokban visszakérhetik majd a program árát.

A Guardian megjegyzi, hogy iszonyúan ritka az olyan eset, hogy egy játékot egy az egyben eltávolítsanak a PlayStation áruházából. Olyan pedig még nem is történt, hogy egy olyan nagykaliberű programot, mint a Cyberpunk 2077 töröltek volna az online katalógusból.

Pedig a megjelenés előtt nagyon úgy tűnt, hogy a Cyberpunk a CD Projekt Red következő nagy sikere lesz. A varsói fejlesztők a Cyberpunk előtt már letették az asztalra a Witcher harmadik felvonását, ami olyan jól sikerült, hogy a stúdiót egyszerre a legnagyobb játékfejlesztők közé katapultálta a program. A Cyberpunkot később Keeanu Reevesszel promózták, nagyon úgy tűnt, hogy sikerrel zárják majd az évet a varsóiak. A játék közben 8 millió előrendelést is bezsebelt, a megjelenést követő első napokban pedig több rekordot is megdöntött.

A CD Projekt Red a negatív visszhangot látva hétfőn már bocsánatot is kért a játékosoktól, és azt ígérték, januárra és februárra összedobnak egy-egy javítást, amelyekkel kiküszöbölik majd azokat a bugokat, amelyek a legjobban zavarják a rajongókat. Itt még nem ért véget a varsóiak rémálma, a negatív visszajelzések mellett ugyanis kiderült, hogy a játék néhol olyan képi világgal dolgozik, ami több játékosnak is rosszullétet okozott. Egy felhasználó pedig még epilepsziás rohamot is kapott a játéktól, ezért a program most egy figyelmeztetéssel kezdődik.

A CD Projekt Red lengyel elemzők szerint 330 millió dolláros büdzséből dobta össze a játékot, és amíg ugyan az eladásokból már vissza is jött az összeg, a játékosok felhördülése miatt a cég részvényei akkorát zuhantak, hogy az alapítók milliárdos veszteséggel zárják majd a hetet. 

Szólj hozzá!

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.