Ha már a megyei jegyzőt lefoglalta Szombathely, Németh Szilárd ugrik be Kőszegre.
Hát komoly dilemmába kerültem én is, hogy akkor most melyik augusztus 20-i ünnepi beszédet hallgassam meg. Szombathelyen az avatások nagy mestere, a nem közszereplő megyei jegyző mond beszédet, míg kőszegen a minden bokorban sorosista álcivilekre bukkanó Németh Szilárd osztja meg ünnepi gondolatait. Még jó, hogy az egyik délelőtt, a másik délután lesz, elkerülve ezzel egy lehetetlen állapotot.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását
A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.