A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Nemzeti Ünnep alkalmából tartandó rendezvények idején az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Körmenden időszakosan lezárásra kerül augusztus 19-én 17 óra 30 perctől 22 óráig a dr. Batthyány-Strattmann László utca, a Bajcsy-Zsilinszky utca, a Mónus Illés utca, valamint a Berzsenyi Dániel utca.

Szombathelyen időszakosan lezárásra kerül augusztus 20-án 9 óra 50 perctől 11 óráig a Jókai Mór utcának a Nárai utca és a Jégpince út közötti szakasza, valamint a Kálvária utcának a Jókai Mór utca és a Szent László király utca közötti szakasza.

Az események helyszínén a Rendőrség közterületi szolgálatot ellátó állománya és a Polgárőrség tagjai is részt vesznek a rendezvények zavartalan lebonyolításában.
A 39. Nemzetközi Folklórnapokon résztvevő fellépők felvonulásának idején, augusztus 20-án, az alábbi időszakban kell forgalomkorlátozásra számítani Sárváron.
Időszakosan lezárásra kerül augusztus 20-án 16 óra 30 perctől 18 óráig a Petőfi Sándor utca, a Hunyadi János utca, a Batthyány utca, a Várkerület utca és az Ady Endre utca.
Forgalomkorlátozás Sárváron 2019. augusztus 20-án 16 óra 30 perc és 18 óra között - Google My Maps
A korlátozás a Petőfi Sándor utca - Hunyadi utca - Batthyány utca - Várkerület- Ady utca útvonalat érinti.
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
