MSZP: Nem betanított munkásokra és „inasképzésre” van szükség

ugytudjuk.hu 2020-06-07 11:48:00
Ötpontos oktatási javaslatcsomagot mutatott be Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Hiller István szocialista politikus online sajtótájékoztatóján pedagógusnap alkalmából köszöntötte az óvodapedagógusokat, tanárokat és tanítókat, akik „joggal lehetnek büszkék” teljesítményükre, valamint köszönetet mondott a szülőknek is a koronavírus-járvány idején mutatott együttműködésükért. Hangsúlyozta: az MSZP szakértők bevonásával kidolgozott javaslatcsomagja alkalmas arra, hogy Magyarországot és a magyar oktatási rendszert újjáépítsék.

Azt javasolják, hogy a kormány ne vezesse be az új Nemzeti alaptantervet (Nat), mert az még több tananyagot ír elő kevesebb óraszámmal, növelve a tanulók terhelését. Az MSZP azt kéri, hogy a kormány vonja vissza a Nat-ot, a tapasztalatok birtokában dolgozza át, bocsássa szakmai vitára, és csak ezután vezesse be – mondta Hiller István. Hozzátette: az MSZP a központi költségvetésből nagyarányú, minden diákot elérő, nyílt forráskódú szoftverekre épülő közoktatási laptopprogramot indítana, biztosítva a tudáshoz hozzáférés egyenlő esélyeit.

 

Emellett bevezetnék a kilenc évfolyamos általános iskolai képzést, melyben az alsó tagozatot erősítenék meg egy új évfolyammal, több időt hagyva az alapkészségek elsajátítására. Hiller István szerint a kormány idegennyelv-oktatási stratégiája megbukott, ezért azt is szeretnék elérni, hogy szakmai szervezetekkel újragondolva a kormány vezesse vissza az idegennyelvi nulladik évfolyamot.

Ötödik javaslatukkal a szakképzésben növelnék a közismereti tárgyak arányát. Nem betanított munkásokra és „inasképzésre” van szükség, hanem olyan képzett, majdani munkavállalókra, akik a technológiai fejlődést értik, tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, és képesek az új módszereket befogadni, értelmezni és alkalmazni – mondta a szocialista politikus.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Alkotmánybíró lehet a politikai életből mára teljesen eltűnt Hende Csaba

Kérdés, hogy egészségügyi állapota mennyire engedi meg, hogy felelősséggel vállalja el a felkérést.

Kezdetét vette a győri Magyar Ispita felújítása

2026 februárjában érhet véget a munka.

Győrnek 1 milliárd 700 milliót, Szombathelynek 210 millió forintot kell befizetnie a helyi iparűzési adóbevétel többlete után

Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.

Rács mögé küldenék a győri üdítő és bringa tolvajt

A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.

A Weöres Sándor Színház társulatának tagja, Nagy Cili rendezi az idei karneváli darabot

Az elmúlt években 20 fővel csökkent a színház alkalmazotti létszáma. 

Bebes István kiszáll a körmendi kosárlabdából

De, hogy jelenleg miképp volt bent, azt sem tudni.

Repülő rajt helyett zuhanórepülés

2025 I. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. I. negyedévihez képest.

Felülvizsgálják a győri fizetős parkolórendszert

A lakók véleményét is kikérik ebben a kényes témában. 

Nem eladó a szombathelyi Szabadidőközpont

A megyei napilap szellőztette meg a hírt, hogy a SZOVA eladná a területet. Maga a polgármester cáfolta meg a híresztelést.

A jövőben tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak

Júniusban léphet éltbe az új szabályozás.

Kiégett egy önkormányzati lakás Győrben

Az első hírekkel ellentétben nem történt gázrobbanás.