Most szombaton Győr belvárosában rakhatja le lomjait

Pintér Bence 2020-07-02 07:22:00
Kihelyezett hulladékudvar működik július 4-én, szombaton 8 és 16 óra között Győr belvárosában.

Dr. Fekete Dávid és Takács Krisztián önkormányzati képviselők kezdeményezésére a GYHG Nonprofit Kft. idén is kihelyezett hulladékudvart létesít a belvárosban.

Dr. Fekete Dávid a helyszínen, szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hagyomány már, hogy évente egy alkalommal gyűjtőpontot nyitnak, hogy a lakosság számára megkönnyítsék az egy év alatt felhalmozódott lomok elhelyezését. Így azok is megszabadulhatnak a feleslegessé vált dolgaiktól, akik nem tudják az állandó hulladékudvarokba elszállítani azokat. A város hulladékgazdálkodási akcióterve szerint a rendszer folyamatos fejlesztés alatt áll, ennek pedig nagyon fontos része az ideiglenes hulladékudvarok megnyitása – emlékeztetett a képviselő a GyőrPlusz szerint.

Takács elmondta: önkormányzati képviselőként azon dolgozik, hogy a városrészben az egyik legégetőbb problémát, a szelektív hulladék-gyűjtő szigetek körüli áldatlan állapotokat megszüntesse. A belvárosban, a Schwarzenberg utcában, a Tarcsay Vilmos utcában, valamint Révfaluban, a Hédervári úton már az új, nagyobb, harang alakú tárolókra cserélték a konténereket.

HELYSZÍN: a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának udvara (bejárat a Schwarzenberg utca felől)

IDŐPONT: július 4-én, szombaton 8 és 16 óra között.

A hulladékudvarba elhelyezhető elektronikai, fém, papír, műanyag hulladék, építési törmelék, csomagolóanyag, bútor és más berendezési tárgy. Veszélyes hulladékot nem lehet leadni. A hulladék elhelyezéséhez szükséges: korábban kiadott Győr Kártya vagy lakcímkártya, vagy hulladékdíj-számla helyszíni bemutatása.

Forrás: GyőrPlusz

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.