Most azért ihatsz forralt bort Szombathelyen, hogy jobban felszerelt mentőautóval lehessen életet menteni

BZ 2018-11-29 13:58:00
Komoly költséget jelentenek a mentőknek, ezért minden jótékony akcióra nagy szükség van.

December 1-jén kora délután jótékonysági forralt bor és teafőző versenyt rendeznek Szombathelyen. A kezdeményező egy helyi rádió és a megyei napilap, a helyszínt a Family Center biztosítja.

Hat csapat vesz részt a megmérettetésen, a végeredményt pedig a helyszínen értékesítik, bárki fogyaszthat majd a jobbnál jobb téli italokból.

A bevételt különböző mentéstechnikai eszközökre költik majd, amik a szombathelyi mentőállomás járműveit gazdagítják majd.

Jagodits Zsuzsa az egyik kezdeményező céget, Köcse Tamás vezető mentőtiszt az adományozottat képivselte - Fotó: BZ

Köcse Tamás vezető mentőtiszt a mai sajtótájékoztatón négy konkrét eszközről beszélt, ezekből szeretnének minél többet beszerezni.

Az egyik egy húzósín, ami a végtagtörött sérülteken segít, csökkenti a fájdalmat és csillapítja a vérzést.

Súlyosabb baleseteknél gyakran medencetörött sérülteket is el kell látniuk, ez gyakran önmagában is életveszélyes, rajtuk segíthetne egy medenceöv, ami szintén a vérzést és a fájdalmat csökkenti.

Vásárolnának továbbá véroxigénszint-mérő eszközöket. Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyékben alkalmazzák már ezt az egyedülálló vizsgálati eljárást.

A tapasztalatok azt mutatják, ha szeptikus betegeknél a helyszínen elkezdték mérni, megerősíti a diagnózist, így korai, még a kórházba érkezés előtt megkezdett keringéstámogatással csökkenthető a halálozás esélye. Ez azért nagyon fontos, mert a szepszis csendben és tünetszegényen gyilkol. Ehhez szükséges tesztcsíkokat, illetve pulzusmérőket vásárolnának még.

Ezek az eszközök komoly költséget jelentenek a mentőknek, ezért minden jótékony akcióra nagy szükség van.

A végtaghúzó sín 60 ezer, a medenceöv 25 ezer, a tesztcsíkok csomagja 20 ezer, a pulzusmérő 25 ezer forintba kerül. És akkor mindegyikből csak egyetlen darabról beszélünk.

Nincs mese, december 1-jén tessék forralt borozni egy jót, hogy minden mentőre jusson az eszközökből!

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.