Mónika Showra emlékeztet, ahogy az új főpolgármestert a köztévében fogadták

Nagy Donát 2020-01-22 09:55:00
Karácsony Gergelyt megválasztása óta először hívták a 75 milliárdból fenntartott közmédiába, így sikerült.

Száz nappal megválasztása után meghívták Karácsony Gergelyt a közszolgálati M1-en futó Ma Estébe, de Budapest főpolgármestere nem igazán tudott kibontakozni, mert a showt teljesen ellopta előle a műsorvezető, Mészáros Kata - írta meg a 444.

A riporternő például azzal a kérdéssel indított, hogy Karácsony mivel érkezett az MTVA stúdiójához, majd amikor a főpolgármester közölte, hogy ugyan az elmúlt héten minden reggel egy tévéstáb várta az otthona előtt, hogy rögzítsék, mivel indul munkába, de csalódniuk kellett, mert tömegközlekedéssel tette, most viszont a belvárostól meglehetősen messze eső Kunigunda útjára bizony egy kisfogyasztású elektromos autóval érkezett. 

Szóba került az is, hogy Karácsony szerint kevesen nézik a köztévé műsorait, közben pedig Mészáros Kata szerint milliós nézettsége van a közmédiának, elég ha egy olimpiai közvetítést nézünk.

„Vagy ezeket be kéne szüntetni?”

- tette fel a fogós kérdést a riporternő.

Az ehhez hasonló kérdések mellett Karácsony Gergely valódi programjáról alig esett szó az interjú alatt.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg:

Száz napja választották meg Karácsony Gergelyt főpolgármesternek

Karácsony Gergely főpolgármester

Egyébként az egyrészt show-műsorra, másrészt kommunista időkre emlékeztető interjú után a mémgyártás is beindult az online térben.

Szombathelyi Mémgyár

Szombathelyi Mémgyár shared a post.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.