Monacóból igazolt magyar játékost a Falco

Vágvölgyi Bálint 2020-06-12 14:22:00
Egy fiatallal pedig hosszabbított a klub.

Kovács Benedek személyében 19 éves, 201 centiméter magas, 88 kg súlyú, 3-as és 4-es poszton bevethető magyar tehetséget igazolt a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. Kovács a Monaco Basket csapatától 1+1 évre érkezett és már a bajnokcsapattal is edz. Mellette a 17 éves Sövegjártó Ábellel is szerződést írt alá a klub ügyvezetője.

A következő szezonban életbe lépő ,,fiatalszabály” miatt, az alapszakasz során az első félidőben végig pályán kell lennie egy 23 évnél fiatalabb magyar játékosnak, célszerű tehát akár 3-4 u23-as korú kosarast is a keretben tartani, illetve nevezni. Most Kovács és Sövegjártó szerződtetéséről tájékoztatta Gráczer György ügyvezető a falcokc.com oldalt.

– A ,,fiatal szabály” bevezetése kapcsán kulcskérdés klubunknál is a minél tehetségesebb, illetve saját nevelésű 23 év alatti játékosok beépítése. Örömmel számolhatok be arról, hogy újabb 2 fiatal játékos szerződtetéséről döntöttünk. Az elmúlt szezonban Franciaországban pattogtató 19 éves Kovács mellett a nálunk nevelkedő 17 esztendős Sövegjártó is aláírta az általunk kínált megállapodást – közölte a portállal Gráczer György.

A 2001. február 22-én született Kovács Benedek Máté 2012-ben került Zalaegerszegre, első edzője Ambrus Péter volt. Itt, a ZTE KK színeiben 2017/2018-ban be is mutatkozott az első osztályban. Kovács oszlopos tagja az utánpótlás válogatottnak.

A 2018-as bulgáriai U16-os B divíziós Európa Bajnokságon átlagban 25.7 percet töltött a pályán: 10.4 pontot, 4.9 lepattanót és 1.1 gólpasszt átlagolt.

A tornán felfigyeltek rá az AS Monaco csapatától és próbajátékra hívták. A júniusi próbajáték során három nap alatt négy edzésen vett részt. Augusztusban vált véglegessé a dolog, Benedek 2 + 2 éves szerződést kötött a francia élcsapattal.

Franciaországba való távozása előtt a ZTE U20-as csapatában remek teljesítményt nyújtott: 22 meccsen lépett pályára, átlagosan 31.1 percet játszott, 20.3 pontot dobott, 8.7 lepattanót gyűjtött, és 2.1 gólpasszt is kiosztott.

A 2018/19-es szezon első meccsén be is mutatkozott az AS Monaco ificsapatánál az ASVEL ellen. Kovács 9 percet kapott, 3 pontot, 1 lepattanót és 1 kiharcolt faultot jegyzett.

A franciáknál az U21-es csapat meghatározó játékosa volt. Tavaly decemberben 19 pontot szerzett a JL Bourg-en-Bresse csapata ellen. Az elmúlt szezonban 24 meccsen lépett pályára a fiatalok között, az átlagai pedig: 22.8 perc, 7 pont, 3.5 lepattanó, 0.6 gólpassz és 0.8 labdaszerzés. A kétpontosokat 46.2%-kal, a hárompontosokat 31.5%-kal, a büntetőket pedig 76.2%-kal értékesítette.
HIRDETÉS

2019 végén a második legerősebb európai kupasorozatban, a EuroCup-ban is bemutatkozott. A német Ulm gárdája ellen 68 másodpercet kapott az akkor 18 éves Kovács. Csapata 78-63-as sikert aratott.

A 17 esztendős saját nevelésű Sövegjártó Ábellel 1 éves szerződést írt alá Gráczer György ügyvezető. Fiatal játékosunk az U20-as csapatunk fontos láncszeme volt. 19 mérkőzésen lépett pályára (mindig kezdőként), átlagosan 27 percet töltött a parketten. A mutatói: 9.8 pont, 6.11 lepattanó, 1.95 gólpassz és 1.37 labdaszerzés. Csapatunk legfiatalabb játékosa 0.84 blokkot is jegyzett meccsenként, ez a 11. legjobb érték az U20-as bajnokságban. Ábel a Szolnok elleni mérkőzésen bemutatkozott az első osztályban is, 3 percet kapott.

Szólj hozzá!

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.

Mélyponton van Győrben a Fidesz, Pintér Bence nagy fölénnyel vezet

Fekete Dávidot 22 százalék kedvelte, és 33 százalék nem.

40 millió forintra emelték Körmenden a városi civil alapot

Kultúrára 9 és fél milliót, sportra 26 milliót, szociális területre közel másfél millió forintot adnak.

Alkotmánybíró lehet a politikai életből mára teljesen eltűnt Hende Csaba

Kérdés, hogy egészségügyi állapota mennyire engedi meg, hogy felelősséggel vállalja el a felkérést.

Kezdetét vette a győri Magyar Ispita felújítása

2026 februárjában érhet véget a munka.

Győrnek 1 milliárd 700 milliót, Szombathelynek 210 millió forintot kell befizetnie a helyi iparűzési adóbevétel többlete után

Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.

Rács mögé küldenék a győri üdítő és bringa tolvajt

A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.