Minek kellene történnie, hogy bent maradjon a Haladás?

ugytudjuk.hu 2019-05-09 09:50:00

A múlt heti utolsó pillanatos pontvesztéssel a Haladás nagyon nehéz helyzetbe került. A csapat hivatalos honlapja számolgatott, és arra az eredményre jutott, hogy

mindkét hátralévő mérkőzést meg kell nyerni ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen számolgatni.

Most így áll a tabella:

Az NB I-es tabella állása
  Csapat M. Gy. D. V. Gk. P.
9. Kisvárda 31 9 8 14 -12 35
10. MTK 31 10 4 17 -9 34
11. Diósgyőr 31 9 7 15 -24 34
12. Haladás 31 8 5 18 -19 29
Szóval ha megtörténne a két Hali-győzelem, akkor sincs még meg okunk az örömre, ugyanis
  • ahhoz, hogy megelőzzük Kisvárdát: a szabolcsiaknak mindkettő hátra levő mérkőzését el kellene veszíteniük (Paksra mennek, a Mezőkövesdet fogadják).
  • ahhoz, hogy az MTK-t előzzük, nekik sem kellene győzniük, a két forduló alatt mindüssze egy pontot szerezhetnek,
  • míg a Diósgyőr előzéséhez az is kell, hogy a miskolciak a Honvéd ellen idegenben és az Újpest ellen hazai pályán összesen egy döntetlent játsszanak.

Most, hogy megkapta az NB I-es licencet, ha a két győzelem mellett a fenti három lehetőségből kettő megtörténik, bent marad a Haladás. Semmiség.

Szólj hozzá!

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.

Median: 55-35 a Tisza előnye

Markáns különbség kezd kirajzolódni a két párt között.

Szombathelyen és Észak-Vasban eddig 6 jelöltet vett nyilvántartásba a választási iroda

Dél-Vasban egyelőre 5 jelölt adta le a szükséges 500 aláírást.

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat.

Amikor a sport valóban összeköt - Lélekmozgató Programot rendeztek Győrben

Érzékenyítés, közösség és közös élmények a Magyar Parasport Napjához kapcsolódva.

Hóeltakarítás helyett féldisznó lógott egy kőszegi munkagép markolójáról

Eddig sem a városgondnokság, sem a polgármester nem válaszolt arra, hogy mi is történt szombaton, amikor 36 centis hóval kellett volna megbirkózniuk.

Egészségügyi PPC hirdetések: Miért fontosak?

Az internet lehetőségei szinte korlátlanok, és az online hirdetések kiemelt helyet foglalnak el ebben.

Lázár János szerint a győri fórumán megjelent tüntetők szarháziak 

Még az a szerencse, hogy a miniszter szerint nem kellene hergelni a kampányban.

Kiléphet az emberiség a biztonságos klímatartományából

Egy friss tanulmány szerint a jelenlegi felmelegedési pálya olyan éghajlati állapot felé visz, amelyhez hasonlót a Föld több tízmillió éve nem tapasztalt.