Minden előzetes nélkül visszalépett Bob Iger, a Disney vezérigazgatója

ugytudjuk.hu 2020-02-26 20:09:00
Mindenkit meglepett a vezércsere Mickey egér háza táján.

Azonnali hatállyal lemondott a posztjáról Bob Iger, a Disney eddigi vezérigazgatója. Iger 2005-től ült a cég fejénél, az ő idejében iszonyú nagyot nőtt Mickey egér cége. Többek között hozzá köthető a Marvel Studios felvásárlása, de ő szerezte meg a Star Wars-t és a Fox-ot is.

Iger egyébként azután vette át az irányítást, hogy 2005-ben a cég részvényesei szó szerint fellázadtak az addigi irányító, Michael Eisner ellen. Az idő pedig azt mutatja, jól döntöttek a befektetők, hiszen a Disney jelenleg sosem látott magasságokban szárnyal. A vezérigazgató maga is jól keresett a cége sikerén, 2018-ban a második legjobban kereső vezérigazgató volt az Egyesült Államokban, egy év alatt 65 millió dollárt, több mint 20 milliárd forintot tett zsebre, írja a Guardian.

A Walt Disney Company nem tétovázott, már meg is van Iger utódja. A vezetők Bob Chapeket nevezték ki vezérigazgatónak, Chapek a Disney Parks feje volt eddig, érdekes lesz látni, hogyan veszi át az irányítást a szórakoztatóipar legnagyobb monstruma felett, érdekesség, hogy a cég hosszú történelme alatt ő még csak a hetedik vezérigazgató lesz.

Iger szerződése azonban még nem járt le, így ő ügyvezető-helyettesként marad a végnél egészen 2021 végéig. Iger egy közleményben azt mondta, hogy most jött el az ideje annak, hogy távozzon, hiszen elért mindent amit szeretett volna. A közleményben ő is a Fox felvásárlását nevezte meg, valamint a Dissney+ streaming platform elindítását, ami rögtön profitálható, és igencsak sikeres vállalkozásnak bizonyult.

Hollywoodban mindenkit megdöbbentett a hír, senki sem gondolta volna, hogy pont ilyen sikerek után dobja majd be a törölközőt Iger. Susan Arnold, a Disney egyik igazgatója viszont azt mondja, már évekkel ezelőtt nekiálltak gondolkodni, hogy ki legyen Iger utódja, őket nem döbbentette meg a hír.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.