Mindeközben transznemű és meleg szenátorokat is megválasztottak az Egyesült Államokban

Fehér Buda 2020-11-04 17:30:00
Meg egy olyat is, aki simán felül egy összeesküvés-elméletre.

Amíg mindenki arra vár, hogy jöjjenek az újabb információk az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, közben szépen alakul az ország kongresszusa. Újból sikerült bejutnia a progresszív csoportnak, vagyis négy színesbőrű demokratának, Alexandria Ocasio-Corteznek, Ilhan Omarnak, Ayanna Pressley-nek és Rashida Tlaibnak. A négy képviselő az elmúlt években elég nagy rajongótáborra lelt a fiatal választók körében a liberális felfogásaik miatt, így könnyen kerültek be újból a kongresszusba, írja a Guardian.

A demokraták táborát erősíti mától Sarah McBride is, aki a történelem legelső transznemű képviselője lesz a kongresszusban. Miután kiderült, hogy a 30 éves politikusnak sikerült a bravúr, a Twitteren azt írta, reméli a győzelme megmutatja majd az LMBTQ gyermekeknek, hogy nekik is van helyük az Egyesült Államokban. McBride mögött egészen szép karrier áll, még Obama elnöksége alatt volt gyakornok a Fehér Házban. Később ő lett az első transznemű ember, aki felszólalhatott egy politikai gyűlésen az Államokban. 

McBride mellett Vermontban beválasztották a szintén transznemű Taylor Smallt az amerikai képviselőházba, így ő az ötödik transznemű törvényhozó az USA-ban. 

Bekerült még a kongresszusba Ritchie Torres is, egy 32 éves férfi, aki melegként éli az életét. Torres ezzel az első afro-latin képviselő a kongresszusban. A férfit New York 15. kerületében választották meg, ami a felmérések szerint az ország legdemokratább kerülete. Torres ezzel egyébként a legfiatalabb olyan képviselővé is vált, akinek latin gyökerei is vannak. 

Az USA megosztottsága viszont abban is megjelenik, hogy amíg néhány kerületben ilyen progresszív képviselőket választottak, addig bekerült a kongresszusba Marjorie Taylor Greene, egy republikánus üzletasszony, aki nyíltan felvállalja, hogy támogatja a QAnon néven elhíresült összeesküvést. Az összeesküvés eredetileg szélsőjobboldali csoportok fejéből pattant ki, a lényege pedig annyi, hogy az elmélet hívői szerint Trump olyan galád erőkkel veszi fel a harcot a Fehér Házban, akik gyermekekkel kereskednek a fekete piacon. A QAnonra egyébként eddig semmilyen bizonyítékot nem találtak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?