Milliókat utazhatnak el úgy a szombathelyi képviselők, hogy aztán még csak arról sem kötelesek beszámolni, mit csináltak a város pénzén

Farkas Bazsi 2019-08-03 08:26:00
Kíváncsiak voltunk, hogy mi is történt a rendőri intézkedéssel spékelt Lake Placid-i botrányos utazáson. De nincs írásos nyoma az úti beszámolónak.

Június végén írtunk róla először, hogy több forrásból úgy értesültünk, hogy botrányt okozott a Nemzetközi Téli Diákjátékokra kiutazott szombathelyi delegáció, aminek vezetője, a város fideszes tanácsnoka, Lendvai Ferenc volt. Érdekes egyébként az is, hogy szinte tucatnyi a sport területtel foglalkozó városi vezető van, mégis Lendvai az, aki rendre abban a kiváltságban részesül, hogy közpénzen utazgathat a világban.


Több helyen is próbáltunk utánajárni, hogy mi is történhetett. A Diákjátékok vezetősége egy fél mondattal söpörte le a kérdésünket. Bár a szervezet neve komoly infrastruktúrát sejtet maga mögött a szlovéniában alapított szervezetnek még csak nem is országok, hanem egyes városok a tagjai. A versenyekre nem kell kvalifikálni, csupán jelentkeznie kell a közösség városainak, hogy mely számokra mely sportolókat kvalifikálják.

A Lake Placid rendőrségnél is érdeklődtünk, az ügy itt folyamatban van, a rendőrségi bürokrácia miatt halad lassan az információ kiadása. Minden ehhez szükséges papírt már elküldtünk az amerikaiaknak.

Egy másik úton is próbáltuk kideríteni, mi is történt. Ugyanis logikus lenne, hogy a város pénzén utazó képviselők és köztisztviselők írásos formában számolnak be arról, hogy mire költötték az adófizetők pénzét. Milyen programok voltak, milyen kapcsolatépítéssel próbálták meg Szombathely nemzetközi megítélést segíteni. De ebből a beszámolóból derülne ki az is, hogy ha valami nem volt rendben az úttal. Például az, hogy a szombathelyiek miatt rendőrt kellett hívni a delegációnak szállást adó hotelbe. 


Ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk a szombathelyi önkormányzathoz, hogy kikérjük a Lake Placid-i turné útibeszámolóját. Megdöbbentünk az érkezett válaszon, ugyanis nincs ilyen dokumentáció.


A jegyző válaszában azt írja:

Ezúton tájékoztatom a fentiekben kért adatigénylés vonatkozásában, hogy a Lake Placidben 2019-benmegrendezett Nemzetközi Téli Diákjátékok kapcsán írásbeli úton beszámolóval sem Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, sem pedig Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nem rendelkezik. Tájékoztatom, hogy a külföldi utazások tekintetében az Önkormányzat nem rendelkezik olyan szabályozással, amely előírná az írásbeli tájékoztató elkészítését. A Nemzetközi  Diákjátékok vonatkozásában - az elmúlt évek gyakorlata szerint - minden esetben a delegáció vezetője szóban tájékoztatta a Polgármestert. 


Vagyis a szombathelyi képviselőknek még csak beszámolniuk sem kell arról, hogy mire költik el az utazások alatt a város pénzét. 


Az pedig egy másik kérdés, hogy a szóbeli beszámoló alkalmával Lendvai említette-e, hogy az általa vezetett delegáció miatt rendőri intézkedésre került sor. De ezt már csak Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester tudja. 

Szólj hozzá!

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.