Milliárdos fejlesztéssel alakítják át a szombathelyi Tóvendéglő épületét irodaházzá

ugytudjuk.hu 2020-11-21 08:22:48
A Metál Hungária mérnökcsapatának tagjai, valamint az irányítási és adminisztratív feladatokat végző munkatársak költözhetnek ide.

Több mint egymilliárd forint értékű beruházással alakítja ki új központi irodáját Szombathelyen a főként ipari, logisztikai, kereskedelmi csarnokok és sportlétesítmények tetőhéjalásával és homlokzatburkolásával foglalkozó Metál Hungária Holding Zrt - közölte az MTI-vel a társaság.

A több mint ezer négyzetméter alapterületű, kétszintes irodaházba - amelyet a központi telephelyük közelében megvásárolt, korábban rendezvényközpontnak használt épületből alakítanak át - a tervek szerint a jövő év végén költözhetnek be a cég egyre bővülő mérnökcsapatának tagjai, valamint az irányítási és adminisztratív feladatokat végző munkatársak - fűzték hozzá.

Irodaházzá alakul a Tóvendéglő épülete

Szerdán írtunk arról, hogy tizenkét év után idén bezár a Tóvendéglő. Az étterem csapata a Facebookon tett közzé egy közleményt, mint írták, a Tóvendéglő sok-sok kimondott igen, mintegy 600 lakodalom, 200 bál, számos családi- és vállalati rendezvény, fergeteges szilveszterek és 12 gyönyörű év után decemberben bezár, az új tulajdonos jövő évtől más célra hasznosítja az épületet.

A Metál Hungária Holding Zrt. a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogamjában november 13-án 8,4 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket, az ebből származó forrást meglévő hiteleik kiváltására, technológiafejlesztésre, eszközparkjuk korszerűsítésére, (például új fémmegmunkáló gépek beszerzésére) valamint projektfinanszírozásra, és az irodafejlesztésre fordítják - írták.

A közlemény szerint az idén 25 éves vállalatnak a koronavírus-járvány ellenére is kedvezőek növekedési kilátásai és bővülő a rendelési állománya; több olyan projektjük van is, amely 2021-ben is folytatódik, megrendelőik között található a Samsung, a Doosan, a Jysk, a Lidl, de együttműködnek olyan autóipari cégekkel is mint a BMW, a Mecedes, az Audi, a Bosch és a Continental.

A Metál Hungária Zrt 1996 óta egy szombathelyi központi irodával és egy gyártó telephellyel rendelkezik, a 2000-es évek elején Pátyon létesítettek a telephelyet egy gyártói és logisztikai funkciókat ellátó csarnokkal - tudatták.

Hozzáfűzték: az évek során  Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában, Oroszországban, Olaszországban, Grúziában, Türkmenisztánban építettek könnyűszerkezetes csarnokokat, de a szomszédos Ausztriában például a bécsi főpályaudvar tetőfedési munkálatait is a Metál Hungaria Holding Zrt. szakemberei készítették el.

A Metál Hungária Zrt. kétszáz embert foglalkoztat, de alvállalkozóikon keresztül további nyolcszáz munkahely fenntartásához járulnak hozzá. A cég nettó árbevétele 2017-ben 22,2 milliárd forint, 2018-ban 23,4 milliárd forint, 2019-ben pedig már 35,1 milliárd forint volt. Az adózott eredmény 2017-ben 959 millió forint, 2018-ban 1,3 milliárd forint 2019-ben pedig több mint 2,6 milliárd forint volt.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.