Michael Schumacher már nincs ágyhoz kötve

Vágvölgyi Bálint 2018-12-17 18:49:00
Viszont állandó ápolásra szorul.

Michael Schumacher még 2013 végén szenvedett síbalesetet, melynek során olyan komoly fejsérülése lett, hogy az élete is veszélyben volt. Azóta rengeteg pletyka kering, hogy milyen állapotban is lehet, hivatalos információ nagyon kevés volt.

Elterjedt például az, hogy Schumachert Amerikában kezelik majd, a Daily Mail információi szerint a Forma–1-es legenda a Genfi-tó partján lévő villában van, ezt a pilóta apja is megerősítette. Az is kiderült, hogy Michael Schumacher nincs ágyhoz kötve, és nem lógnak belőle csövek, de állandó ápolásra és sok terápiára szorul. Kezelése állítólag hetente több mint 50 ezer fontba kerül, vagyis átszámítva több mint 17 millió forintba - írja a life.hu.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.