Egyre mélyebben a Haladás

Vágvölgyi Bálint 2018-10-06 18:45:00
Mezőkövesden is kikaptak.

A Mezőkövesd hazai pályán 2-0-ra legyőzte a sereghajtó Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján.

A hazaiak sorozatban harmadszor nyertek saját közönségük előtt, míg a vendégek egymás után harmadik alkalommal szenvedtek vereséget a bajnokságban.

A kezdés után hét perccel szerzett vezető találat megnyugtatta a hazai együttest, amely az előny birtokában leginkább a védekezésre koncentrált, és átadta a kezdeményezés lehetőségét a vendégeknek. A nem túl nagy iramú meccsen a Haladás rendületlenül próbálkozott, de a felállt kövesdi védelmet a szünetig nem tudta átjátszani.

Horváth Ferenc vakarhatja a fejét, nem megy a csapatnak

Fordulás után nem sokat változott a játék képe: a szombathelyieknél volt többet a labda, ugyanakkor a sorozatos pontatlanságok miatt valódi veszélyt nem jelentettek a hazaiak kapujára. A Haladásnak nem sikerült egyenlítenie, sőt, a hosszabbításban a Mezőkövesd tizenegyesből végleg eldöntötte a három pont sorsát.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC-Szombathelyi Haladás 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Molnár (7.), Koszta (92. - 11-esből)

Mezőkövesd: Dombó - Farkas D., Pillár, Szalai, Vadnai - Mevongou, Szeles - Cseri (Koszta, 78.), Vajda (Hudák, 89.), Molnár (Katanec, 84.) - Drazic
Haladás: Király - Habovda, Kolcak, Tamás, Bosnjak - K. Mészáros (Bamgboye, 79.), Jagodics, Rácz, Halmosi (Németh, 61.) - Priskin, Gaál (Grumic, 69.)

(MTI)

Szólj hozzá!

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.