Felsőházi középszakasz, 7. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2820 néző
Játékvezető: Győrffy P. A., Frányó P., Minár L. (Dr. Gencsev P.)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Govens 9/6,Curry 15/9,Váradi 11/6, Bruinsma 11/6, Reddic 10. Cserék: Perl 8/3, Verasztó 1, Balmazovics 6/3,Tóth N. 6, Bíró 8/3, Hódi 3/3, Körmendi -.
Pécsi VSK-Veolia: Pongó 15/9,Taylor 6, Csirics 3/3, Demeter 3/3, Horti 8. Cserék: Berkics 2, Bíró L. -, Wright 8, Dragasevics 2, Olasz 6.
Szenzációsan elkapta a fonalat a hazai a csapat a mérkőzés elején. Curry, Reddic és Bruinsma vezérletével 30 pontig jutottak a sárga-feketék. Közel 70%-al dobtak, és kétszer olyan hatékonyan lepattanóztak, mint a vendég pécsiek. Csirke Ferenc csapatának szemmel láthatóan nem tetszett a kemény védekezés, kevés dobóhelyzet tudtak kialakítani, és nagyon gyorsan közel húszpontos hátrányt szedtek össze. 30-11.

A második negyed Horti kosarával indult, de a Falco menetelésével folytatódott. Többen is jó napot fogtak ki. A negyed derekán Váradi és Perl is hintett egy triplát, amivel már 24 pont volt a két csapat között. A pécsieknél Pongó tartotta egyedül a lépést a szombathelyi nehéztüzérséggel, ő nyolc pontnál járt ekkor. A szombathelyiek nagyon jól, szinte hiba nélkül játszottak ebben a periódusban. 50-25.
A Falco a nagyszünet uán is ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta. Jól játszott a sérüléséből visszatérő Perl Zoltán, de érkeztek Reddic és Govens pontjai is. A harmadik negyed derekán, éppen a tavalyi MVP pontjaival lett harminc közte. A Pécs teljesen céltalanul vezette a támadásait, a szombathelyiek kis túlzással, akkor dobtak pontot, amikor akartak. A közönség énekelgetett, a játékosok kosarazgattak. 73-37.

Az utolsó negyednek úgy vágott neki a Falco, hogy minden pályára lépő kosarasa dobott pontot, és négyen is tíz pont fölött jártak. Nem potyogtak a kosarak ebben a periódusban. Négy perc alatt produkáltak egy 5-3-as negyedet a csapatok, igaz egyetlen nyitott kérdés sem volt már a mérkőzésen. A 40 pontos különbség végül Tóth Norbert duplájával született meg.




















Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók.
Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.
Az M86-os is érintett.
Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás.
A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.
Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.
Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.
Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.
Több napon át komoly zajra kell számítani.
Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.
Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.
Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.
Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület.
Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.
A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.