Melegebb, de esős napok várnak ránk a hétvégén

ugytudjuk.hu 2019-05-10 06:15:00
Meglehetősen kusza lesz az időjárás az elkövetkezendő napokban.

A met.hu előrejelzése szerint ma délelőtt a keleti, északkeleti megyékben is csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék, majd a gomolyfelhő-képződés mellett ott is sok napsütésre készülhetünk szórványosan záporral, helyenként zivatarral. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de szélerősödés zivatar környezetében is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű, a Dél-Dunántúlon lesz a legenyhébb az idő.

Szombaton nagyrészt napos időre számíthatunk, nyugat felől megnövekvő fátyolfelhőzettel, többnyire kevés gomolyfelhővel, majd késő délutántól nyugaton megvastagszik felhőzet. Késő délutántól a Dunántúl nyugati részén egyre nagyobb területen várható eső, záporeső, addig legfeljebb néhol fordulhat elő gyenge csapadék. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

Vasárnap a Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, keleten szakadozott, vékonyabb felhőzet valószínű, és kelet felé haladva egyre kisebb a csapadék esélye. A Dunántúlon nagy területen viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél, keletebbre élénk északkeleti szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet térségünkben 11, 12 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre melegebb, 21-23 fok.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.