Melania Trump állítólag már annyira válni akar, hogy számolja a perceket Joe Biden beiktatásáig

Fehér Buda 2020-11-10 06:41:00
Donald Trump az elnökséggel együtt a feleségét is elvesztheti.

Az amerikai First Lady egykori segédje, Stephanie Wolkoff arról nyilatkozott, hogy Melania Trump már a válást fontolgatja. Wolkoff szerint a válás már annyira előrehaladott állapotban van, hogy Melania éppen azon dolgozik, hogy Barron Trump, a First Lady és Donald Trump egyetlen közös gyermeke ugyanakkora arányban részesüljön a Trump-vagyonból, mint az elnök előző házasságából származó gyermekei.

Wolkoff szerint nem most romlott meg a pár kapcsolata, az egykori tanácsadó szerint Melania és Donald már jó ideje külön hálószobákban aludtak a Fehér Házon belül. De nem csak Wolkoff áll ezen az állásponton, Melania egyik másik tanácsadója, Omarosa Manigault Newman is azt mondja, Donald Trump felesége már számolja a perceket a válásig. Newman szerint azért kell várnia Melaniának a válással, mert Trump számára hatalmas megaláztatás lenne, ha a felesége még az elnöki ciklusa alatt hagyná el, a nő ezért attól fél, valamilyen módon megbüntetné a férje.

Arról, hogy Melania és Donald kapcsolata már régóta nem felhőtlen, évek óta hallani. Trump 2016-os megválasztását követően Melania állítólag sírva fakadt, egyáltalán nem akart First Lady lenni. Mrs. Trump New York-ot sem akarta elhagyni, Trump beiktatása után öt hónapnak kellett eltelnie, mire Melania hajlandó volt a Fehér Házba költözni, írja a The Mail on Sunday.

Trump megválasztását követően rengeteszer kapták lencsevégre azt is, ahogyan Melania elhessegeti Donald kezét, amikor a férje felé nyúlt. Sőt, azt is többször felvették a kamerák, ahogyan a First Lady arcára ráfagy a mosoly, miután a férje elfordul tőle. A pár viszont az évek alatt végig kiállt amellett, hogy jó a kapcsolat közöttük, ami mögöt egyesek szerint egy megállapodás állhat. Donald Trump ugyanis aláiratott egy nyilatkozatot a második feleségével, Maria Maplesszel, ami arról szólt, hogy a nő nem adhat negatív nyilatkozatokat Trumpról a médiának, de még könyvet sem írhat a kapcsolatukról. Washingtonban pedig azt beszélik, hogy anno Melania is aláírt egy hasonló nyilatkozatot.

Szólj hozzá!

Trametes versicolor: az immunrendszer titkos fegyvere

Bizonyára hallott már a különféle gyógyító gombákról, amelyek hozzájárulnak mind az emberek, mind az állatok egészségének javításához

Nem jelentek meg a fideszes képviselők a péntek esti győri közgyűlésen

Az ülést, mivel az nem volt határozatképes, a polgármester elnapolta.

Lezárták a bozsoki határátkelőt

Bucsu, és Kőszeg továbbra is nyitva.

Megjelent a Zaporozsec átalakulásáról szóló dal

Tagcserék történtek a zenekarban.

Gyerekcipő választási útmutató szülőknek

A gyermekcipők kiválasztása minden szülő számára komoly kihívást jelenthet. Ahogy csemetéink cseperednek, lábaik folyamatosan változnak, ezzel párhuzamosan pedig szükségük van arra, hogy a megfelelő lábbelit viseljék.

Február 27-én ismét Szombathelyre érkezik Magyar Péter

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik helyszínen várja majd az érdeklődőket.

Ha nem követed Vámos Zoltán Facebook-oldalát, akkor semmit sem fogsz tudni a hóhelyzetről

A Vas Vármegyei Kormányhivatal sem hivatalos weboldalán, sem Facebook-oldalán nem közölt eddig semmit a hóhelyzetről. A főispán privát oldalán tart one man showt.

A 7,5 tonnát meghaladó járművek 12 órától nem közlekedhetnek Vas vármegye útjain

A rendőrök pihenőhelyekre, parkolókba terelik az érintett járműveket!

Elárasztották a győri bíróságot azok a vélemények, amelyek szerint túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a halálos gázolóval

A bíróság elnöke attól tart, hogy ezzel a közhangulat alkalmas lesz arra, hogy a bíróságba vetett közbizalmat megrendítse.

Változás a pénteki győri programban: TSZV tüntetés lesz, a közgyűlést viszont máshol lehet követni

Az időjárás átírta a terveket, de a részvétel lehetősége megmarad, több helyszínen is élő közvetítéssel.

A Jobbik megnevezte jelöltjét Győr-Moson-Sopron vármegye 2-es választókerületében

A párt önálló indulással készül a 2026-os országgyűlési választásra, a körzetben Pápai Petra lesz az egyéni jelölt.

Íme a legjobb programok erre a hétvégére Győrben

Mollywood, Rammstein Tribute, farsang, hangfürdő, és egy tüntetés.

Havazás és hófúvás várható pénteken - több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

A Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiségű hó hullhat, viharos széllel és hótorlaszokkal kell számolni.

Közgyűlés helyett össz-bizottsági ülés lesz délelőtt 10 órakor a Győri Városházán

Dolgozni, vitázni tehát lehet munkaidőben, de érdemben dönteni valószínűleg csak este 6 után. 

Sárkány Péter nem mond le posztjáról, és jelen lesz a győri közgyűlésen - ha lesz közgyűlés

Az elnök-vezérigazgató újra elmondta, hogy megvan a győriek pénze, kiderült, hogy a Győr-Szol a nyár végére forrás nélkül maradhat, és, hogy feljelentette Pintér Bencét. 

Felfrissülve Karintiában: a szaunakultúra ereje

Karintia sokakat nemcsak az Alpok szépségével vonz, hanem az itt található pihenési lehetőségeivel is.

„Totális erkölcsi mélypont” - Magyar Péter szerint minden határt átlépett a Fidesz kivégzős videója

A TISZA elnöke elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte a gyerekekkel és fejbelövéssel operáló kampányvideót.