Megújul a zalaegerszegi hangverseny- és kiállítóterem épülete

Nagy Donát 2020-02-17 19:52:00
Az egykori zsinagóga közel száz éves.

Megkezdődött a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremnek otthont adó egykori zsinagóga épületének felújítása Zalaegerszegen – írja az MTI. A településfejlesztési program keretében 33 millió forintot fordítanak a helyi védettség alatt álló épület rekonstrukciós munkáira – jelentették be a hétfői sajtótájékoztatón.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) a részletekről elmondta: kicserélik a nézőtér padlóburkolatát, felújítják a vizesblokkot és az öltözőhelyiségeket, sor kerül a részleges akadálymentesítésre, önkormányzati forrásból pedig az belső festési munkálatokat is elvégzik.

A hangverseny- és kiállítóterem építészetileg és művészetileg is a város kiemelt értékének számít

– hangsúlyozta Káldi Dávid önkormányzati képviselő. Kiemelte, hogy pályázati forrásból lehetőség nyílik arra, hogy ezt az értéket megőrizzék és tovább fejlesszék.

Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső művelődési központ igazgatója a fejlesztés látványos elemének nevezte a fénytechnikai eszközök kiépítését. Jelezte, hogy a nyáron lególánc építésével világrekord-kísérletre készülnek: a felújított épületben kiépített „legómedencében” a látogatók 2 millió kockából készíthetnek alkotásokat, az épületből pedig csaknem egy kilométeres lególánc vezet majd a városba.  

A tervek szerint a parkettaburkolat lerakása és a vizesblokk felújítása tél végére befejeződik, az újjávarázsolt épületet május végén adják át. Tóth László intézményegység-vezető elmondta, hogy februárban a komolyzenei hangversenyeket a város dísztermében tarják, az épület azonban nyitva áll a látogatók előtt, az emeleti kiállítótérben továbbra is megtekinthető a VI. Egerszeg Szalon című tárlat.

Az egykori zsinagóga építése Stern József tervei alapján, Morandini Tamás építőmester irányításával 1903-ban kezdődött el - idézte fel Balaicz Zoltán. A román és keleti stíluselemeket ötvöző zsinagóga az 1920-as években a város egyik legjelentősebb épülete volt. Vallási funkciója a II. világháborút követően megszűnt, az épület hosszú ideig üresen állt, majd raktárnak használták, falfestményei, bútorzata megrongálódott.

A városi tanács 1960-ban megvásárolta az épületet, majd Pelényi Gyula építész tervei alapján felújították. A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 1983 szeptemberében nyitotta meg kapuit, az épületben 1987-ben 1800 kilogramm ón felhasználásával hárommanuálos, 28 regiszteres orgonát építettek ki. A hangverseny- és kiállítóterem az elmúlt évtizedekben számos színvonalas kiállításnak, zenei rendezvénynek otthont adó kulturális intézménnyé vált.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.