A listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a sereghajtó Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén.
A szombathelyiek tavaly és tavalyelőtt ősszel is legyőzték hazai pályán az FTC-t, most pedig kilencmeccses nyeretlenségi sorozatukat szakították meg, egyben új vezetőedzőjükkel, Horváth Ferenccel első sikerüket aratták.
A közepes színvonalú első félidő a vártnál kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, bár a vendégek többet birtokolták a labdát. Mindkét csapat fegyelmezetten, de sok hibával játszott. A Haladás többnyire jól védekezett, ezzel együtt a nagyobb lehetőségek a hazai kapu előtt adódtak, a szünetig azonban nem született gól.
A fordulás után fokozódott, bár változatlanul meddő volt a ferencvárosi fölény, de egy kósza támadás után a házigazdák jutottak büntetőhöz, s Gaál révén - aki némi szerencsével értékesítette a 11-est - előnybe is kerültek. Szerhij Rebrov cserékkel frissítette fel csapatát, amely szinte kapujához szögezte hősiesen védekező ellenfelét, s a hajrához közeledve - a 77. percben - büntetőt harcolt ki. Lanzafame lövését Rózsa kivédte, s az FTC a kissé paprikás hangulatú utolsó percekben sem találta az utat a szombathelyi kapuba, így nagy meglepetésre hazai siker született.
Ezzel együtt az FTC maradt az első, a Haladás pedig az utolsó helyen.
Szombathelyi Haladás – Ferencvárosi TC 1-0 (0-0)
OTP Bank Liga, 14. forduló
Haladás Sportkomplexum, Szombathely, 8294 néző. Játékvezető: Farkas Á.
Haladás: Rózsa – Habovda, Kolcák, Tamás, Bosnjak – Mészáros K., Jagodics, Jancsó (Kovács, 74.), Ofosu (Halmosi, 93.) – Gaál (Funsoh), Priskin. Vezetőedző: Horváth Ferenc
FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Heister – Spirovski (Varga R., 79.), Sigér (Gorriaran, 60.) – Bőle (Frimpong, 60.), Lanzafame, Petrjak – Böde Vezetőedző: Szergej Rebrov
Gólszerző: Gaál (53.)
5 milliárd forint nem érkezik meg a Markusovszky kórházba.
Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.
Fekete Dávidot 22 százalék kedvelte, és 33 százalék nem.
Kultúrára 9 és fél milliót, sportra 26 milliót, szociális területre közel másfél millió forintot adnak.
Kérdés, hogy egészségügyi állapota mennyire engedi meg, hogy felelősséggel vállalja el a felkérést.
Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.
A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.
Az elmúlt években 20 fővel csökkent a színház alkalmazotti létszáma.
A gyanú szerint megölte volt barátnőjét.
2025 I. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. I. negyedévihez képest.
A lakók véleményét is kikérik ebben a kényes témában.
A megyei napilap szellőztette meg a hírt, hogy a SZOVA eladná a területet. Maga a polgármester cáfolta meg a híresztelést.
Mutatjuk a programokat.
Produkcióját a bíróság fogja zsűrizni.