Megszólalt az Úszószövetség elnőke Hosszú Katinka ügyében

ugytudjuk.hu 2019-11-28 07:05:00
A háromszoros olimpiai bajnok úszó szakított edzőjével, Petrov Árpáddal.

Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, Hosszú Katinka úgy döntött, inkább egyedül készül tovább az Olimpiára.

"Az idei világbajnokságon megingott a bizalmam az edzőmben, mert úgy éreztem, hogy nem akarja annyira a győzelmet, mint én" - indokolta döntését szerdai közleményében Hosszú Katinka, aki a dél-koreai Kvangdzsuban 200 és 400 méter vegyesen győzött.
    


"Az elmúlt hónapokban próbáltam túllépni ezen az érzésen, de az alapprobléma továbbra is fennállt. Árpiról az együtt töltött idő alatt számomra kiderült, hogy nem tud felnőni a feladathoz. Több figyelmet vártam tőle szakmailag és emberileg is, ezért nincs visszaút. Az olimpiai felkészülés hajrájában nem vállalhatom fel még egyszer azt a terhet, hogy valakit a hátamon vigyek" - írta Hosszú Katinka.    
    


Hosszú - aki már a jövő heti, glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságra is Petrov Árpád nélkül utazik - kijelentette, egyedül készül fel a tokiói ötkarikás játékokra, munkáját az edzéseken az Iron Swim stábja segíti majd.
    


"Megkérem a kollégákat, hogy mérjék az időt, de én leszek az edző, ami azt jelenti, hogy vállalok minden felelősséget. Az edzéstervet már úgyis régóta magamnak írom, pontosan tudom, hogy milyen felkészülésre van szükségem. Az eltökéltségemmel sincs gond, minden nap nyolc-tíz órán át tréningezek, ha kell, akkor szinte az ájulásig hajtom magam. Eldöntöttem, hogy egyedül csinálom meg Tokiót, minden energiámat az olimpiai felkészülésre fordítom. Az edzőkérdést ezzel lezártnak tekintem, az ügyben további nyilatkozatokat nem teszek" - fűzte hozzá Hosszú Katinka.
    


Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Kossuth Rádiónak elmondta, bízni kell Hosszú döntésében, hiszen egy nagyon rutinos és sokat látott versenyzőről van szó, aki tökéletesen ismeri magát.
    

"Azt gondolom a folyamatokat látva, hogy ez nem egy ad hoc, cunamiszerű döntés volt, hanem kellett, hogy legyen valamilyen előzménye, ez majd egyszer talán kiderül. Ez egy bátor és nagyon nehéz döntés volt. Kvangdzsut követően Katinka leadta a szakmai tervét Tokióig, kért a meglévő erős csapata mellé további két szakembert, ezt a magyar szövetség megadta. Egy szárazföldi edzővel és egy belga szakemberrel szerződést kötöttünk" - mondta.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.