Megnyert sajtópereiből válogató vándorkiállítást indított a Jobbik

Vágvölgyi Bálint 2019-03-11 18:31:00

A párt által megnyert sajtó-helyreigazítási perekből válogató, az európai parlamenti (EP-) választásokig az országot járó vándorkiállítást indított útjára hétfőn a Jobbik és ifjúsági tagozata.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a négy nagyméretű molinóból álló tárlatot bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta: EP- kampányuk egyik pontja - a migráció elleni küzdelem, a bérunió megteremtése, az európai ügyészséghez csatlakozás és a külhoni magyarok autonómiája mellett - az álhírek elleni fellépés.

Más országokban a kormány maga küzd az álhírek ellen, nálunk pedig a kormány és a kormányzati propagandamédia gyártja ezeket az álhíreket - jelentette ki az ellenzéki politikus.

Hangsúlyozta, az utóbbi években a Fidesz rendszeresen használta ellenük is ezt az eszközt, és kérdésre válaszolva ide sorolta azt a sajtóhírt is, hogy képviselőtársának, Varga-Damm Andreának köze volna a lakásmaffiához.

Keresztesy Gergő, a Jobbik ifjúsági tagozatának elnöke a sajtótájékoztatón a Fidelitas tavalyi óriásplakát- és molinókampányával állította szembe ezt az akciót.

Arról beszélt: a Fidesz ifjúsági szervezete "önálló gondolatok nélkül, hazug megtévesztésre alapozva végrehajtja a vezérük, Orbán Viktor utasításait", míg a Jobbik ifjúsági tagozata "az igazságot és a tisztességet próbálja meg közvetíteni".

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én. 

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.