Háklár Mónika a Facebook-oldalán posztolt egy képet, amin a Himalája 6189 méter magas csúcsán állva egy Szentgotthárd-feliratú magyar zászlót tart a kezében.
null
null
(via 9970.hu)
Németh tanulmányai alapján akár püspök is lehetett volna.
Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.
Zavar van erőben.
Kóny, Sopron és Mosonmagyaróvár érintése után érkezik.
Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.
A két csapat a Konferencia-liga play off körében csap össze.
Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.
Letöltendő fegyház lehet a vége.
A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.
A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.
Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.
Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.
Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.
A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.
Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.
Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.
Közigazgatási hatósági eljárást indítottak.