Megkezdődött a jáki templom felújítása

Nagy Donát 2020-07-09 13:58:00
2 milliárd forintot kaptak arra a szakemberek, hogy ne külön-külön alakítgassanak, hanem egyben legyen restaurálva a műemlék.

A templom melletti út maradványai már a középkori katonai térképeken is szerepeltek, Körmend irányába haladhatott itt a hadsereg

- mutatta be Sarkadi Márton a feltárás egy részletét V. Németh Zsolt (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőnek.

A felújítás során azt remélték, hogy a Szent Jakab kápolna külső részén még több emléket fel tudnak majd tárni, azonban a természeti változások ezt már nem tették lehetővé. A kápolna padlásteréről sem lehet jelenleg tudni, milyen célt szolgált, talán magánkápolna volt, de ez nem bizonyított.

A közel háromnegyed órás várakoztatás után elkezdett sajtótájékoztatón Sarkadi Márton elmondta, 2017 végén a kormány támogatásának köszönhetően újraindult a jáki templom felújítása, hogy megfelelő körülmények között tudják bemutatni a település és a templom értékes emlékeit. Még csak a munka derekán vannak, az elkészült tervek és szakvélemények mentén nemrég kezdték el a restaurálást.

A projekt nem csak a templomra terjed ki, hanem a Szent Jakab kápolnára, az apáti házra, és az apátság egykori gazdasági épületeire is. A templom és a hozzá tartozó épület feltárása alatt nagyon sok váratlan dologgal szembesültünk, ami egy ilyen régi épületnél egyáltalán nem meglepő.

- mondta Sarkadi Márton okleveles építészmérnököt, a projekt szakmai koordinátora.

Itt olyan problémákkal állnak szemben, amivel máshol nem találkoznak. A tartószerkezeti és más szakvélemények után, a 19. és 20. századi felújításkor felhordott vakolat eltávolítása után is sok új részlet tárul a restaurátorok elé.

Habár a templom felújításával és feltárásával már régóta és folyamatosan foglalkoznak, mindig akadnak új felfedezések. Nemrég például kiderült, nem a Szent György templom volt az első építmény a dombon.

V. Németh Zsolt szerint a jáki templom egy különleges, szakrális emlék, de szimbóluma nem csak a megyének, hanem egész Magyarországnak is.

Azt mondja, hogy a kormány 2017 végén egy egyedi kormányhatározattal több, mint 2 milliárd forintot ítélt meg a templom felújítására. Ennek következtében pedig nem kell részenként, több ütemben restaurálni az épületeket, hanem egyben megoldható az egész kivitelezés.

Személy szerint ez a műemlék kivívta Orbán Viktor miniszterelnök érdeklődését is

- hangzott el a sajtótájékoztatón.

Szerinte a megújulással nem csak a régmúltat mutatja majd meg az épület, hanem ez a hely más szakmáknak, például a művészettörténészeknek és a restaurátoroknak is lehet bemutató épülete, hiszen a múltban nagyon sokszor hozzányúltak már a templomhoz.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.