Ezt bizonyítva a Szent Miklós-hajó, Siófokról úszott át a balatonfüredi kikötőbe.
Ezt bizonyítva a Szent Miklós-hajó, Siófokról úszott át a balatonfüredi kikötőbe.
Vajon mit szól majd a hatóság a gyógyászati fű legalizációjáért lobbizó hirdetésekhez?
A bőrcipő viselése egyfajta presztízs a férfiak számára, de mindenképpen magas szintet képvisel a lábbelik piacán. Ez annak köszönhető, hogy a bőr megmunkálása drága, illetve az anyag rendkívül kedvező tulajdonságainak is.
Az LMP társelnöke szerint az ellenzék sikeres polgármestereinek győzelmét veszélyeztető jelöltek is felkerültek Karácsony listájára.
De bűnsegédlet miatt elmarasztalták. A szombathelyi önkormányzati képviselő fellebbez a döntés ellen.
A sportoló London és Rio de Janiero után karrierje harmadik olimpiájára készülhet.
A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.
A Területi Választási Bizottság határozatát kifogásolja a szervezet.
Az új tréner, aki egyelőre a szezon utolsó öt meccsére érkezett.
Az pályázat kiírója, a Batthyány Örökségközpont közzétette a nyílt pályázatok anyagait.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Marad az infláció.
Bizonyítottság hiányában született meg a döntés.
A szabályokra fittyet hányó vezető tavaly februárban rodeózott jogsi nélkül a belvárosban.