Megismétlik a polgármester-választást az egyik Zala megyei faluban

ugytudjuk.hu 2019-11-04 11:58:00
Bírósági döntés alapján alakult ki szavazat egyenlőség.

Újból polgármester-választást tartanak a Zala megyei Pötrétén, ahol a Pécsi Ítélőtábla döntése alapján szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között. Zalában ezzel együtt hét településen kell időközi választást kitűzni különböző okok miatt.

A Pécsi Ítélőtábla döntése alapján kell megismételni a polgármester-választást Pötrétén, ahol október 13-án mindössze egy szavazatnyi volt a különbség a két független jelölt között, de az alulmaradt aspiráns jogorvoslati kérelmet nyújtott be. Beadványa alapján a táblabíróság megállapította, hogy a helyben érvénytelennek nyilvánított szavazólapok között egy mégis érvényesnek tekinthető, ezért 84-84 vokssal szavazategyenlőség alakult ki.

Baloghné Andel Zsuzsanna, a felsőrajki közös önkormányzati hivatalhoz tartozó település jegyzője az MTI-nek hétfőn elmondta: az időközi választás napjáról még nem született döntés, de terveik szerint január végén tarthatják meg a voksolást.

Zala megyében lemondás, szavazategyenlőségek, illetve bírósági döntések miatt összesen hét településen kell újból polgármester- vagy képviselő-választást tartani.

Várföldén szintén a Pécsi Ítélőtábla döntése miatt kell most vasárnap megismételni a szavazást tömeges lakcímbejelentések miatt. A szavazópolgárok alig 150-es száma a település névjegyzékében ugyanis néhány hét alatt több mint 50 százalékkal növekedett, ami a táblabíróság szerint a választás eredményének befolyásolására irányult.

Skoda Lilla, Keszthely aljegyzője az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: nincs még kitűzött időpontja Keszthelyen, a 6. számú választókörzetben kialakult szavazategyenlőség miatt tartandó képviselő-választásnak. A Fidesz-KDNP és az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje közül az utóbbi - egy képviselő lemondása miatt - időközben listáról már bekerült a város képviselő-testületébe, így az ellenzéki oldalról új jelölt állítása is várható.

Lendvadedesen január 12-én tartanak újból képviselő-választást, mert lemondások miatt nincs meg a szükséges létszám a település képviselő-testületében. A 29 választópolgár októberben kétfős testületet választott három jelölt közül, de időközben az egyik képviselő lemondott, a harmadik jelölt pedig mégsem vállalta a képviselői posztot.

Kisbucsán és Esztergályhorvátiban ugyancsak január 12-én tartanak polgármester-választást, mindkét településen a jelöltek között október 13-án kialakult szavazategyenlőség az oka az ismétlésnek.

Lakhegyen szintén ezen a napon tartanak időközi voksolást. Itt képviselőket és polgármestert is kellene választani, mivel - egyetlen településként az országban - jelöltek hiánya miatt októberben sem polgármester-, sem képviselőjelöltekre nem lehetett szavazni.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.