Megható üzenettel búcsúznak a Prodigy énekesétől a VOLT Fesztivál szervezői

Vágvölgyi Bálint 2019-03-04 16:50:00

Az ország egyik legnépszerűbb fesztiváljának, a VOLT Fesztiválnak a szervezői közösségi oldalukon búcsúznak a The Prodigy énekesétől, a 49 éves korában elhunyt Keith Flinttől. A szervezők sokat köszönhetnek a zenekarnak, mivel először 2007-ben - ekkor járt a banda először Sopronban - kellett kirakniuk a teltház táblát.

2007 volt az első év, amikor ki kellett tennünk a "teltház" táblát a VOLT kapujára. Túlzás nélkül leálltak a programok, nem volt vendég, nem volt fellépő, aki ne akart volna a nagyszínpad előtt gyülekezni, aki ne lett volna kíváncsi rájuk.
2007-ben lépett fel először a The Prodigy a VOLTon, aztán később még kétszer. Barátsággal, jó kedvűen, tele energiával jöttek Sopronba és mindig imádtuk őket! Legutóbb egy széket is kaptak tőlünk a fiúk, amelyet a Csillagok Városában, a Lővér körúton állítottunk fel, hogy örökké emlékezzünk arra a sok-sok boldog pillanatra, amit kaptunk tőlük.

Nem hisszük el, ami történt....
Isten Veled, Keith Flint!

- írják a szervezők.

VOLT Fesztivál Official

2007 volt az első év, amikor ki kellett tennünk a "teltház" táblát a VOLT kapujára. Túlzás nélkül leálltak a programok, nem volt vendég, nem volt fellépő, aki ne akart volna a nagyszínpad előtt...


Szólj hozzá!

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.