Meghalt a Varecza, aki már életében szent lett

Farkas Bazsi 2019-12-27 15:27:00
Mindenki kedvenc szombathelyi cilinderes matematikus költője 83 éves volt.

Az egri főiskola matematika-fizika szakán végzett, majd az ELTE-n szerzett matematikus diplomát. 1970-ben jelent meg első könyve, Konkrét és absztrakt struktúrák címmel. A mű nagy vihart kavart, olyannyira, hogy 1975-ben még mindig vitatéma volt. Varecza 1975-ben ösztöndíjasként a varsói Matematikai Kutatóintézetbe kapott meghívást.

Amikor hazajött, a pécsi tanárképzőn tanított, majd Szombathelyre került. Többször konfliktusba került matematikusokkal, oktatási miniszterekkel. 1981-ben öt nap figyelmeztető sztrájkot jelentett be a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Matematikai Tanszéke vezetőjének. Nem sokkal később Varecza levelet kapott a Művelődési Minisztériumból, melyben értesítették, hogy vizsgáztatási kötelezettséggel összefüggésben kifogásolható magatartásáért fegyelmi eljárást indítottak ellene. Másnap az egyik főigazgató-helyettes azonnali hatállyal felfüggesztette.

Három évig nem végzett érdemi tevékenységet, gyakorlatilag táppénzen volt. Munkaviszonya a Szombathelyi Tanárképző Főiskolával 1983-ban szűnt meg.

Később régiségkereskedő volt Szombathelyen.

Varecza László életéről, Fejezetek egy szent életéből címmel Boros Ferenc és Horváth Zoltán szombathelyi alkotópáros készített többszörös díjnyertes filmet. Legtöbb műve Varecza Laci, ill. Szent Varecza Halott néven jelent meg  -írja a Wikipédia.

Fejezetek egy szent életéből - Szent Varceza László Halott (egybe feltöltve)

Varecza László matematikus, egykori fõiskolai docens, ma régiségkereskedõ, és szentnek mondja magát. Boros Ferenc és Horváth Zoltán dokumentumfilmje.

Varecza halálhírét a család osztotta meg, temetésére december 30-án, hétfőn kerül sor, fél kettőkor a szombathelyi Jáki úti temetőben. 

Varecza László 83 éves volt.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.