Teljesen olyan, mintha lángba borult volna az ég alja ma alkonyatkor. A kollégák lőttek is róla pár fotót, ilyen szép naplementét már régen láttunk:


Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy bejön a népi mondás, miszerint aranyos este után rossz reggelünk lesz. Az időjósok ugyanis esőt, ónos esőt és még havat is jósolnak holnapra.
Szólj hozzá!
Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.
A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.
A gersekaráti felső tagozatos tanulók általános iskolai tanulmányaikat a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola körmendi székhelyintézményében folytathatják tovább.
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.
A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.
Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.
Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.
Várják a nevezéseket a szervezők!
A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.
Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.
Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.
Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.
Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.
A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.
A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.
A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.
Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit.
Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.
A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.
