Megfenyegette a gyerekeket, majd rájuk gyújtotta az iskolabuszt a sofőr Milánónál

ugytudjuk.hu 2019-03-20 22:37:00
A buszon utazó diákok beszámolói szerint a férfi az olasz kormány bevándorlási politikája ellen akart tiltakozni.

Őrizetbe vettek egy olasz állampolgársággal rendelkező, szenegáli származású buszsofőrt San Donato Milanese településen, Milánó mellett. A férfi kedden egy 51 gyereket szállító iskolabuszt gyújtott fel. A buszon utazó diákok és két másik felnőtt időben el tudták hagyni a járművet. Az incidensben senki sem sérült meg komolyabban, de 14 gyereket füstmérgezéssel kórházba szállítottak.

Az elfogott szenegáli férfit is az egészségügyi intézménybe vitték. A 47 éves buszsofőr, aki 2004-ben kapott olasz állampolgárságot, azt a feladatot kapta, hogy a gyerekeket egy kirándulásról vissza vigye az iskolájukba. Útközben azonban úgy döntött, eltér az útvonaltervtől és Milánó felé veszi az irányt.
 

A gyerekeket késsel fenyegette meg, és azt mondta, a milánói Linate nemzetközi repülőtérre akar menni.


 „Véget kell vetni a halálozásoknak a Földközi-tengeren” – kiabálta állítólag az Ousseynou Sy néven azonosított férfi, aki a gyerekeknek állítólag azt mondta, senki sem éli túl a napot.


Néhány diák telefonon értesítette szüleit a történtekről, akik pedig a rendőrséget riadóztatták. Az olasz csendőrség gyorsan reagált, és a járműveivel elállta a busz útját. Az így megállásra kényszerített járművet a gyerekek elhagyhatták, majd a sofőr benzinnel fellocsolta az utasteret, és felgyújtotta a járművet.


A buszról készült felvételeken tűzoltókat lehetett látni, ahogy a fémkeretig teljesen kiégett járművet emésztő lángokat igyekeznek eloltani.


Az olasz belügyminisztérium közlése szerint a szenegáli férfi szexuális erőszakcselekmények és ittas vezetés miatt már ismert a hatóságok előtt. „Ilyen személyt miért engednek iskolabuszt vezetni?” – kérdezte Matteo Salvini belügyminiszter, a bevándorlásellenes Liga kormánypárt vezetője. (MTI, Daily Mail)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.