Megállapodás született az Egyesült Királyság és az EU jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeiről

Fehér Buda 2020-12-25 07:59:52
Kétezer oldalasra sikerült a történelmi megállapodás.

A hozzávetőleg kétezer oldalas megállapodás teljes szövegét várhatóan a következő napokban teszik közzé. A Downing Street csütörtöki tájékoztatása szerint az átfogó egyezményen belül vám-, illeték- és kvótamentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás is létrejött. Boris Johnson miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: ez az első ilyen jellegű szabadkereskedelmi szerződés, amelyet EU külső országgal kötött, és mindkét fél számára ez az eddigi legnagyobb értékű kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás.

Az illetékes felidézte, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmének értéke tavaly 668 milliárd font (267 ezer milliárd forint) volt, írja az MTI. A szóvivő kiemelte azt is, hogy jövő péntektől - a brit EU-tagság januári megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejárta után - az Egyesült Királyság beszünteti az emberek szabad mozgását biztosító uniós szabadságjog érvényesítését, és mindenkire egyformán érvényes, pontozásos elbírálási rendszerre épülő bevándorlási szabályozást léptet életbe. A jövő héttől életbe lépő új brit bevándorlási szabályok alapján azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az Egyesült Királyságban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk a brit hatóságokhoz; ennek benyújtási határideje 2021. június 30.

Boris Johnson brit miniszterelnök a megállapodás létrejöttének bejelentése után tartott csütörtök esti sajtótájékoztatóján külön kitért az Egyesült Királyságban élő EU-állampolgárokra. Úgy fogalmazott: jóllehet az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, kulturálisan, érzelmileg, történelmileg, stratégiailag és földrajzi értelemben változatlanul Európához kötődik, nem utolsósorban annak a négymillió EU-állampolgárnak is köszönhetően, akik az Egyesült Királyságban élnek, már benyújtották a letelepedett státusra szóló kérvényüket és hatalmas mértékű hozzájárulást nyújtanak az ország életéhez. A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszert alkalmazva bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis éppen egy hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. A korábbi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, valamint arról, hogy ha megállapodás születik, betartatására és az esetleges szerződésszegések szankcionálására milyen jogi eszközök használhatók.

Boris Johnson még a legutóbbi napokban is rendszeresen úgy nyilatkozott, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége a megállapodás elmaradásának, mint annak, hogy sikerül egyezségre jutni a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről. A brit miniszterelnök korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére.

E több mint két hónapja lejárt határidő után is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben. Emellett a brit kormányfő és Ursula von der Leyen, az Eópai Bizottság elnöke is többször tartott személyes egyeztetéseket telefonon és személyesen. A tárgyalóküldöttségek környezetéből már csütörtökre virradó éjjel olyan hírek érkeztek, hogy a nap folyamán nagy valószínűséggel sikerül az utolsó akadályokat is elhárítani a megállapodás elől.

Az egyezmény elmaradása azt jelentette volna, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme január 1-től, vagyis jövő péntektől a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járt volna a kereskedelmi forgalomban. Az áttörés nem kis részben a halászati vitában elért kompromisszum eredménye. A Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtóértekezletén Boris Johnson elmondta: a megállapodás alapján az Egyesült Királyságra jutó részarány a brit területi vizeken kifogható halmennyiségből a jelenlegi hozzávetőleg 50 százalékról öt és fél év alatt kétharmadhoz közeli szintre emelkedik, utána pedig a tudományos, környezetvédelmi és állománymegőrzési meggondolásokon túl megszűnnek az elvi mennyiségi korlátok.

A vitarendezési és jogalkotási mechanizmus ügyében a londoni tájékoztatás szerint sikerült érvényt szerezni annak a brit célkitűzésnek, hogy az Európai Unió bíróságának ne legyen ügydöntő hatásköre a brit törvényhozási folyamatra.A megállapodást a brit parlamentnek és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. A brit kormány csütörtök este bejelentette, hogy a londoni alsóház december 30-án soron kívüli ülésen vitatja meg az Európai Unióval elért egyezményt és szavaz is róla.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.