Még mindig sok csaló pályázik a nyugdíjasok pénzére

Nagy Donát 2020-09-18 10:10:09
A semmirevaló termékbemutatók helyett mostanában inkább kamu egészségügyi vizsgálatokkal indul az ámítás.

A szigorú szabályozásnak és a hatóságok együttműködésének köszönhetően lényegében eltűnt Magyarországról az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés. A fogyasztóvédelem azonban továbbra is fokozottan figyel, mert egyes cégek ingyenes szűrővizsgálat címén igyekeznek behálózni idős embereket. Másokat telefonon csalnak előfizetési csapdába, aminek elkerüléséhez fontos tudni, hogy a vásárlók élhetnek elállási jogukkal - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI híre szerint.

A 2015-ös törvénymódosítás hatására, a népegészségüggyel és rendőrséggel közös, folyamatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések miatt jelentősen visszaszorult az árubemutatós értékesítés. Míg öt éve havonta átlagosan 43, idén már mindössze havi két megkeresést kapott a hatóság hasonló ügyekben. Az utazással és ebéddel egybekötött hagyományos termékbemutatók gyakorlatilag megszűntek Magyarországon. A fogyasztóknak az elmúlt években megjelent újfajta értékesítési módszerekkel kapcsolatban érdemes óvatosnak lenniük.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára elmondta:

az idős emberek védelme érdekében kiemelt kormányzati cél az árubemutatók visszaszorítása. Az összehangolt fellépés eredményes, az együttműködéssel meg tudtuk tisztítani a piacot. Az új értékesítési formákat kiemelten ellenőrzi a hatóság. Arra kérjük a fogyasztókat, hogy feltétlenül jelezzék a kormányhivataloknál, ha megtévesztő, visszaélésszerű gyakorlattal találkoznak, mert ezzel nagyban megkönnyíthetik a munkánkat"

A tisztességtelen vállalkozások ingyenes szűrővizsgálatot ajánlva rendszerint célzottan, telefonon keresik meg a nyugdíjasokat, akiket orvosi rendelőnek tűnő helyiségben fogadnak. A "vizsgálat" eredményeként, a súlyosabb szövődmények megelőzésére állítólag alkalmas termékeket tukmálnak az idősekre. Az értékesítőknek semmiféle egészségügyi végzettségünk nincs, képesítés híján érvényes diagnózist sem állíthatnak fel. Mivel az álorvosok a vásárlók tényleges egészségi állapotát nem ismerik, az általuk ajánlott termékek szedése - például más, rendszeresen szedett gyógyszerrel együtt alkalmazva - akár veszélyes is lehet.

A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint elkezdett terjedni az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítők telefonos kínálása is. A megrendelést követően az első csomagot ingyenesen, mindössze a szállítási költség kifizetésére igényt tartva küldik meg. A későbbiekben a cég bizonyos időközönként, többnyire havonta automatikusan újraküldi a terméket, a vételár kiegyenlítéséhez csekket mellékelnek. Ha a befizetés elmarad, a vállalkozás egyszeri felszólítás után behajtócégen keresztül próbálja érvényesíteni követelését, egyéb költségeket, késedelmi kamatot is felszámítva. Az előfizetési csapda elkerüléséhez fontos tudni, hogy a vásárlót az efféle esetekben is megilleti a 14 napos elállási jog - hangsúlyozza az ITM.

A fogyasztóvédelmi hatóság árubemutatóval vagy telefonos értékesítéssel kapcsolatos jogszabálysértés esetén 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig terjedő bírságot is kiszabhat. Egy wellness eszközöket 700-800 ezer forintért áruló cégnek például 10 millió forintot kellett fizetnie, miután hamis leleteket állított ki, majd méregdrága, de igazoltan hatástalan eszközöket kínált eladásra.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a leghathatósabban a fogyasztóvédelemben tudja érzékeltetni, hogy a magyar emberek oldalán áll. A tárca ezért fokozott erőfeszítésekkel, hatékony ellenőrzésekkel védi a családokat, a leginkább kiszolgáltatott időseket és gyermekeket, a jogkövető vállalkozásokat - hangsúlyozza a közlemény.

Hopp, egy kajálós fotót találtál a cikkben?! Akkor klikk IDE, hogy megtudd, hogyan nyerheted meg az ebédedet! 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.