Matthias Zollner atletikus, gyors, jól védekező csapatot szeretne építeni Körmenden

Vágvölgyi Bálint 2019-08-15 16:45:00
Az Egis Körmend vezetőedzője beszélt a hiányzó légiósról is.

– Nagyon kevés időm volt nyaralásra, mert az előző szezon nagyon hosszú volt, amit után szinte azonnal megkezdtük a felkészülést a következő évadra. Nagyon sok játékost megnéztünk és itt nem csak külföldiekre gondolok, hiszen rengeteg magyar fiatal teljesítményét is áttekintettük. A nyár nagy része ezzel telt, hogy feltérképezzük azokat a kosarasokat, akiket meghívhatunk a csapathoz. Így nagyon rövidnek tűnt a nyár, de egyben nagyon izgalmas is volt – nyilatkozta a Körmend honlapjának, Mathias Zollner vezetőedző, akinek irányításával elkezdődött az érdemi munka a felnőtt csapat tagjainak is.

Security Check Required

null


A hiányzó légiósról

„Igen, hely van még és folyamatosan azon dolgozunk, hogy építsük, erősítsük a csapatot. Ugyanakkor tudjuk, hogy néha jobb nem kapkodni, nem sietni. Amúgy is van még időnk, az első tétmérkőzés szeptember végén vár majd ránk. Elkezdtük a hathetes felkészülést, Travis Taylor megérkezése után már három külföldivel, a jövő héten pedig a válogatottak programja is véget ér, ismét bővül a keret. Szerintem a jelen pillanatban a helyzetnek megfelelően állunk, de ahogy mondtam, folyamatosan figyeljük, hogyan erősíthetjük a csapatot.”

Arról, hogy milyen keretet szeretne kialakítani

„Ha nemzetközi kupában is indulunk és sikeresek szeretnénk lenni a hazai bajnokságban is, akkor mindenképpen mélyebb keretre van szükség, mint a legutóbbi szezonban. Tulajdonképpen 7-8 játékossal játszottuk végig az idényt, a folytatásban hosszabb kerettel szeretnénk dolgozni. Természetesen ebben az is benne van, hogy a fiataloknak szeretnénk több lehetőséget biztosítani. Nekik agresszívebbnek kell lenniük védekezésben és gyorsabbnak támadásban. Még atletikusabb és talán még inkább csapatorientált gárdát szeretnék majd látni. Az előző szezonban igazán jó kosárlabdát játszottunk, egységesek voltunk, ezért szerettünk volna visszahívni játékosokat az akkori keretből, de természetes, hogy egy sikeres szezon után mindenki szeretne több pénzért játszani. A klub viszont nem tud 40-50 százalékkal többet fizetni mindenkinek. Hiába voltam elégedett velük, el kell fogadnunk, hogy nem tudjuk visszahozni őket. Előre kell néznünk, és olyan csapatot építenünk, amely jól dolgozik együtt, nagyon atletikus, nagyon gyors. És persze olyan, amely újra megfelelő hozzáállású, jó karakterekből áll, amilyenek az előző szezon játékosai voltak. Azt gondolom, hogy jó úton járunk. Támadásban gyors, dinamikus csapatot szeretnék, amely emellett nagy hangsúlyt fektet a védekezésre is. Fontos lesz a jó védelem, és azt várom, hogy a játékosaim minden mérkőzésen harcoljanak a sikerért.”

A fiatalokról, akik egy új rendszerben kezdtek el dolgozni Körmenden

„Ha körülnézünk Európában, és megvizsgáljuk, hogy mondjuk Franciaországban, Németországban, Oroszországban vagy épp a törököknél a top csapatoknál ez hogyan csinálják, azt látjuk, hogy kivétel nélkül működik fejlesztő program saját nevelésű fiatalok számára. Ahogy az előző évben láttam, Magyarországon ez nagyon nehéz, mert szinte nincs is olyan 18 éves vagy fiatalabb kosaras a felnőtt bajnokságban, aki értékelhető mennyiségű játékpercet kap. Az én véleményem szerint ez nem a játékosok hibája, hanem elsősorban a miénk, edzőké, mert nem adunk nekik elegendő bizalmat, megfelelő játéklehetőséget. Azt is látom, hogy kevesen vannak olyan gyerekek az alsóbb korosztályokban, akik komoly szintű képzést kapnak. Gondolok itt már a 10 éves korosztálytól felfelé. Ezen szeretnénk változtatni itt a klubnál, és szeretnénk egyre jobb, egyre magasabb szintű programot létrehozni, ami példaértékű lehet Magyarországon. Természetesen építjük a stábot is, amely képes ezt végrehajtani. Úgy látom, hogy nagyon tehetséges fiataljaink vannak a klubnál, ezt mutatja, hogy többen ott voltak nyáron is a korosztályos válogatottakban, és szerintem számos srác nagyon közel van ahhoz, hogy szintén válogatott kerettag lehessen. Néhányuknak már csak egy évük van az utánpótlásban, de nagyon tehetségesek, szeretnénk őket is minél magasabb szintre hozni. Nagyon örülök, hogy elindítottuk ezt a programot, melyet a város is teljes mellszélességgel támogat és örülök, hogy nem csak a felnőtt csapatot, de az egész klubot igyekszünk fejleszteni közösen. És ha ettől nem is remélhetünk fél vagy egy év alatt komoly eredményt, remélem, hogy hosszabb távon kiépül egy olyan program, amely vonzó lesz a fiatalok, gyermekek számára, hogy ide jöjjenek Körmendre és részesei legyen ennek, akár már 10 esztendős korban is, hogy aztán a felnőtt csapatig juthassanak.”

(via BB1)

 

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.