Matematikailag még van esélye Donald Trumpnak visszavenni Arizonát

Fehér Buda 2020-11-05 10:53:00
Pont a levélben leadott szavazatok miatt ugrottak meg az elnök szavazatai.

Az idei amerikai elnökválasztáson Arizona államot sikerült először visszavennie Joe Bidennek. Az eredmény mindenkit meglepett, hiszen az állam többnyire republikánus jelöltekre szavaz. Az amerikai média azóta lejátszott meccsnek tartotta az államot, de ma hajnalban beérkeztek az első levélben feladott szavazatok eredményei.

Maricopa megyében 140 ezer ilyen szavazatot összesítettek, amiben Trump majdnem pontosan annyi szavazatot kapott, amennyire szüksége lenne, hogy visszavegye az irányítást Arizonában. Így Bidennek már "csak" 68 ezer szavazatos előnye van a jelenlegi elnökkel szemben, szerda este viszont még 90 ezer vokssal vezetett az államban. A szavazatok alakulása már csak azért is érdekes, mert a levélben szavazók többsége demokratikus beállítottságú, valószínűleg ezért akarta Trump megakadályozni az ilyesfajta voksolást már jóval az elnökválasztás napja előtt. Most mégis a borítékok adnak neki egy kis reménysugarat.

Arizonában még nagyjából 470 ezer szavazat várja, hogy feldolgozzák őket. Ezekből Trumpnak legalább 57,6 százalékot kéne bezsebelnie ahhoz, hogy megfordítsa az állást. Paul Bentz, egy republikánus elemző szerint pedig az első 140 ezer szavazatból szinte pontosan ekkora arányban nyert az elnök. 

Az államban közben kezd kibontakozni egy újabb összeesküvéselmélet, a Sharpiegate. Sokak szerint ugyanis néhány szavazóhelyiségben toll helyet alkoholos filcet kaptak a szavazók, ami az elmélet szerint lehetetlenné teszi a gépek számára, hogy beolvassák a lapokat. Az internetes közösségekben persze már az is felmerült, hogy csak a republikánusok kaptak ilyen filceket, csökkentve Trump esélyeit.

Az ügyben már megszólalt az egyik helyi szavazatszámláló bizottság, akik azt mondták, hogy tényleg osztottak filceket, ám ezek nem teszik lehetetlenné a szavazatszámlálást, írja a Guardian.

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.