Maszkos rendőrök nyitották meg idén a tanévet a körmendi rendészeti gimnáziumban

ugytudjuk.hu 2020-09-11 08:15:00
Nem hívtak sem hozzátartozókat, sem szülőket, sem vendégeket a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium idei tanévnyitójára. Az intézmény sportcsarnokában ezúttal csak a szűkebb érintett kör, vagyis a hallgatók és elöljáróik találkoztak. Elmaradt az ilyenkor szokásos, látványos felvonulás is.

Ezúttal a 31. tanévet kezdték el a körmendi intézményben, de rendhagyó módon. Ahogy a szakgimnázium igazgatója, Hollósi Gábor ezredes elmondta, a 2020-as év minden bizonnyal külön lapot ír majd a rendészeti történetében. Ugyanis arra még nem volt példa, hogy maszkban és zárt térben tartsanak meg egy évnyitót, ám most ez történt.



A tanévnyitón egyébként Pinczésné Kiss Klára ezredes, a rendőrségi oktatási és kiképző központ igazgató-helyettese mondott köszöntőt, majd az ünnepség után nem sokkal el is kezdődtek a tanórák. Hollósi Gábor közölte, hogy már tart a 4 hetes alapkiképzés, amit járőrversennyel zárnak.

Nem sokkal az általános évnyitó után két csoporttal, 50 hallgatóval indult el az iskolában a 10 hónapos, közbiztonsági rendőrjárőr képzés. A tanulókat dr. Németh József ezredes, rendőrségi főtanácsos köszöntötte. Ez az esemény annyiban volt más, hogy az intézmény udvarán került rá sor, így a maszkviselést mellőzhették. Vendégek is érkeztek Körmendre, mégpedig a beiskolázó rendőr-főkapitányságok munkatársai. 

 

Hopp, egy kajálós fotót, videót, coub-ot találtál a cikkben?! Akkor klikk IDE, hogy megtudd, hogyan nyerheted meg az ebédedet! 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.