Maruzsa Zoltán: Tilos megtartani a ballagásokat

Nagy Donát 2020-04-17 11:20:00
A köznevelésért felelős államtitkár szerint a hagyomány ellenkezik a kijárási korlátozásokkal.

A mai kormányinfón Maruzsa Zoltán beszélt az érettségival kapcsolatos teendőkről.

Ahogy korábban már bejelentették, idén alapvetően csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek, csupán pár kivétel van, ahol szóbelit, vagy más módszert alkalmaznak. Itt példaként a hittant és a testnevelést említette meg.

Gulyás Gergely: Csak az idén végzősök érettségizhetnek, de nekik sem kötelező

A mai kormányinfón elhangzott, hogy idén 113 ezren jelentkeztek be érettségire, de most előrehozott érettségikre nem lesz lehetőség. Így valójában 83 ezer diák fog érettségi vizsgát tenni. Az első vizsgák napja május 4-e, és pár kivételtől eltekintve csak írásbelik lesznek.

A szokásos 8 órai kezdés helyett 9 órakor indulnak a vizsgák, hogy tömegközlekedés nélkül is időben beérhessenek a tanulók. Akinek pedig szükséges, kollégiumi szobát fognak biztosítani, ahol csak egy fő helyezhető el.

Rendelkezésre fog állni védőmaszk mind az érettségizők, mind a felügyelők számára, azonban a maszk viselése nem lesz kötelező, csupán ajánlott.

A köznevelésért felelős államtitkár megemlítette, hogy a hagyományos értelemben vett ballagásokat nem lehet megtartani, hiszen kerülni kell a tömeges rendezvényeket.

Maruzsa bízik benne, hogy idén is sikeres érettségit fognak lebonyolítani.

Címlapkép: MTVA

Szólj hozzá!

A Sinsay nyitása is csúszik Körmenden

Továbbra sincsen használatbavételi engedélye a Rákóczi úti üzletsornak.

„A győrieknek joguk van tudni, mire ment el a pénzük” - írta Pintér Bence

Miközben a város uszodákat és könyvtárakat zárt be a válság idején, a fideszes politikusok milliós rezsitámogatásokat kaptak – állítja a polgármester. 

Újra ültették az Arrabona előtti fákat Győrben

Négy kun-szilfa ad majd árnyékot az arra sétálóknak. 

Hogyan őrizzük meg szivarjaink frissességét és zamatát?

A szivarok élvezetéhez nem csupán az ízlés szükséges, hanem a megfelelő tárolás tudománya is.

Pénteken indul a 24. Győri Könyvszalon, az ország egyik legnagyobb vidéki könyves eseménye

„Olvasni nagyon fontos, mert minden téren hozzátesz az életünkhöz” - Pintér Bence.

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.

Új néven jöhet a boltokba egy csomó tejföl 

Sok termék tűnhet el a polcokról a régi formájában.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Vasárnapig pattog a műanyag labda a Schaeffler Arénában

Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot rendeznek Szombathelyen.

Októberben sem csökkent az infláció

Harmadik hónapja 4,3 százalékon toporog az árindex.

Győri NAV-osok buktattak meg egy e-cigi árust

Füstbe ment a terve: az áruját lefoglalták, és milliós bírságot fizet. 

Kezdődik a krízisidőszak Győrben is

Fokozottan figyeljünk a hajléktalan emberekre!

Elesett Szombathely egyik fő közlekedési ütőere

Csőtörés miatt van forgalomkorlátozás a Szent Gellért utca és Rumi út kereszteződésében.

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.