Már Sárvárról is el lehet jutni Budapestig IC-vonatokon

ugytudjuk.hu 2020-02-21 06:20:00
Még a város polgármestere is felült az új járatra.

Ágh Péter a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy már Sárváron is megáll egy IC járat. A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője hozzátette, hogy a Bakony InterCity Sárvár mellett Celldömölköt is érinti, majd Veszprémen át egészen Budapestig megy.

A Bakony InterCity-k menetrendje tavaly december 15-én változott meg, mi is megírtuk, hogy a járat kétóránként közlekedik Szombathely és Budapest között.

Ágh Péter

Jómagam is hallottam azokat a zavarkeltő szóbeszédeket, melyek aggod... alomra adtak okot a celldömölki szülészettel kapcsolatban. Az ügyben a minisztériumban tárgyaltam Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárral, aki megerősítette: nincs olyan szándék, amely negatívan érintené az osztályt!

Azt már Sárvár hivatalos oldala teszi hozzá, hogy február 14-én reggel indult először útnak az új, belföldi forgalomra szánt másodosztályú IC+ kocsi, amelyet Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatójának társaságában próbált ki Ágh és Kondora István, Sárvár polgármestere. Az új kocsik egyébként teljesen modernek, légkondicionáltak, akadálymentesek, és a mosdókban még pelenkázót is felszereltek. A szakember szerint a decemberi menetrend-módosítás és a csökkentett menetidő nyomán húsz százalékkal nőtt az utasok száma, és a társaság reméli, hogy az új kocsik szolgálatba állítása még további utasokat fog vonzani.

A sárvári vasútközlekedés kimondottan jó időszakon van túl, hiszen Bakony IC megjelenése mellett nemrég felújították a város vasútállomását is. Rá is fért már az épületre egy kis szeretet, a felújításról itt írtunk bővebben:

Hivatalosan is befejezték a sárvári vasútállomás felújítását

Nagy Donát Barátságosabb látvány fogadja az utazókat. Befejeződött a vasútállomás felújítása Sárváron, a munkálatokról korábban az Úgytudjuk is beszámolt. Decemberben elkészültek a Déli pályaudvar, Zánkafürdő, Sárvár, Vecsés, Monor, Pilis, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó idénre tervezett felújítási munkálatai, a program várhatóan 2023-ban zárul - írta meg az MTI.

Szólj hozzá!

Megjelent a Fidesz-KDNP 2026-os országos listája

A lista élén Orbán Viktor, őt Semjén Zsolt követi. Kara Ákos a 67., Ágh Péter a 79. Sem Fekete Dávid, sem Szeles Szabolcs, sem Vámos Zoltán, és V.Németh Zsolt sincs a névsorban.

Az erdő sokkal több, mint fa

Mit adhat nekünk egy természetközelibb erdőkezelés?

A kávé izgalmas múltja és jelenkori forradalma

A kávé, amit ma már világszerte kortyolgatunk, kalandos úton jutott el hozzánk. Kezdetben Etiópia magas hegyei között élvezhették az emberek a kávécserje bogyóit, és ez az egyszerű bogyó hamarosan egy egész kultúra részévé vált.

Plakátkészítés: hogyan legyél hatékony és jogszerű?

Gondoltál már arra, hogy a plakátkészítés mennyire kreatív és technikai kihívás lehet?

Jövő héten Körmendre érkezik Magyar Péter

Országjárára indul a TISZA-párt elnöke.

Vámos Zoltán beleszállt Rápli Róbertbe

A fideszes képviselőjelölt szerint ugyanis a tiszás jelölt hiába állítja, a Fidesz nem akar Szombathelyre akkugyárat létesíteni. 2023-ban a szombathelyi Fidesz-KDNP frakció nem szavazta meg, hogy Szombathely elutasítja az akkugyárakat.

Toscana és a Dolomitok képeken és történeteken keresztül Győrben

Diavetítéssel egybekötött útiélmény-beszámolóra várják az érdeklődőket február végén a Rómer Házban.

Buszmegállóban verekedett össze két férfi Szombathelyen

A verekedést kezdő férfi a rendőri intézkedés során más személynek adta ki magát.

„Partnerséget és válaszokat kértünk” - Kósa Roland a győri Lázárinfón több fronton szembesítette a minisztert

Vasútállomás, zajvédelem, szolidaritási hozzájárulás és átláthatóság - az alpolgármester szerint Győrben túl sok a kérdés és túl kevés a konkrét válasz.

Programajánló a hétvégére Győr környékén

Valentin nap, kolbásztöltés, koncert hegyek, zsibvásár, és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: Szeles Szabolcs nem mondott igazat

Az alpolgármester szerint a Fidesz korábbi megszorításai után most épp azok beszélnek támogatáshiányról, akik elvették a pénzt a győri sporttól.

2026 év lepkéje - a nagy tűzlepke

A faj három alfajából egy kipusztult, egyet pedig a kipusztulás veszélye fenyegeti.