Már nem kell sokáig kerülgetnünk a szombathelyi Petőfi Sándor utcában tátongó lyukat

Fehér Buda 2019-09-11 18:00:00
Méretes egy darab, jól lelassítja az arra közlekedőket is.

Nemrég írtunk a szombathelyi Petőfi Sándor utcáról, ahol olyan hosszú ideig éktelenkedett egy repedés, hogy már egy virág is gyökeret vert benne. A Magyar Közúttól akkor megtudtuk, hogy az érintett szakasz aláüregesedett, ezért le is kellett zárni, nehogy még jobban megsüllyedjen az autók súlya alatt.

Olyan régóta terelik el a forgalmat a beszakadt útról a szombathelyi Petőfi utcában, hogy már a virág is kinőtt a repedésből

Farkas Bazsi Jó ideje két terelőtábla zárja el a forgalmat a szombathelyi Petőfi Sándor utca Március 15. tér felőli oldalán. A táblák azért kerültek ki, mert az útburkolat beszakadt. Az pedig, hogy az aszfalt mennyi ideje vár a javításra jól mutatja, hogy burkolat repedésében már virág is nő.

A múlt héten aztán végre már történt valami a repedéssel kapcsolatban, az aszfaltot az érintett szakaszon felmarták, majd született egy elég méretes gödör is. Ezzel viszont nem oldódott meg a probléma, sőt, az amúgy is kaotikus közlekedést sikerült még jobban megbolondítani, hiszen a lezárt sáv helyett a másik oldalon kell közlekednie az autósoknak. A reggeli és a délutáni órákban különösen nagy problémát okoz, hogy lassulni kényszerül a forgalom a Petőfi utcában, hiszen rengeteg szülő hozza, viszi a gyermekeit az iskolába ezen az útvonalon.

Újból megkerestük a Közutat, akik az Ugytudjuknak elmondták, hogy az aláüregelődést egy egyesített csapadék és szennyvízcsatorna meghibásodása okozta, vagyis a csatornából elfolyó víz alámosta a burkolatot. A Közút azonban csak a sávelhúzásos terelés kiépítését, illetve a táblázási feladatokat végezte el a feltárási munkákon kívül, a hiba és a burkolat helyreállítása viszont a Vasivíz Zrt. dolga lesz.

Megkerestük hát a Vasivízet, hogy pontot tegyünk a dolog végére. Tőlük végül azt a választ kaptuk, hogy a szennyvíz-hálózaton kialakult hibát szeptember 6-án megszüntették. Az aláüregesedés a szomszédos nyomvonal szakaszán is körülbelül 1 négyzetméternyi felületet érint, ezt is javítják majd az útburkolat helyreállítása során.

A Vasivíz azonban a nagy mértékű út helyreállítását a saját szervezetén belül nem tudja elvégezni, ezért külsős céget kértek fel a munka végrehajtására. Ez azonban nem hátráltatja túlságosan a fennmaradó munkálatokat,

az útszakaszt a jövő hét folyamán helyreállítják. 

Így végre megoldódik a szombathelyi közlekedés egyik fájó hibája.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.