Már a zsirai határátkelő is nyitva áll Ausztria felé

Nagy Donát 2020-05-20 12:05:00
Erről maga a külügyminiszter posztolt, személyesen.

Ma reggeltől újabb átkelő nyílik meg az osztrák-magyar határon

- írja Facebook posztjában Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter azt is megemlíti, hogy képviselőtársa régóta szorgalmazta a Zsira és Lutzmannsburg (Locsmánd) közötti átjáró megnyitását az ingázók számára.

Az osztrák kollégákkal folytatott tárgyalások végül sikerre vezették a tervet, így mától reggel 5 és este 21 óra között Zsiránál is átléphetik a határt azok, akik a másik oldalon dolgoznak vagy földtulajdonnal rendelkeznek.

Azaz a különféle (munkáltatói) igazolásokra természetesen itt is szükség van, csak úgy nem lehet kiugrani, mondjuk shoppingolni.

Ezzel együtt tizenháromra nőtt az osztrák határszakaszon igénybe vehető átkelőhelyek száma.

Szijjártó Péter

Ma reggeltől újabb átkelő nyílik meg az osztrák-magyar határon. képviselőtársam régóta szorgalmazta a Zsira és Lutzmannsburg közötti átjáró megnyitását az ingázók számára. Az osztrák kollégákkal folytatott tárgyalások végül sikerre vezettek, így mától reggel 5 és este 21 óra között Zsiránál is átléphetik a határt azok, akik a másik oldalon dolgoznak vagy földtulajdonnal rendelkeznek.

Címlapképünk illusztráció, fotó: MTI / Filep István

Szólj hozzá!

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.